Úton a természetesebb táplálkozás fele

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy a természetes táplálkozásra való áttérés egy folyamat, melynek elsajátítása egyénenként hosszabb, rövidebb időt vesz igénybe. Természetesen egyénenként mások a motivációk is, melyek megszabják, hogy mennyi és milyen formában vagyunk hajlandóak tenni saját egészségünkért, szokásaink megváltoztatásáért.

A természetes táplálkozás, ugyanakkor nemcsak azt jelenti, hogy mi kerül a fazékba. Én ide sorolnám, hogy az élelmiszer honnan származik, hogyan állítják elő és milyen a minősége, milyen a feldolgozottsága, milyen a csomagolása, van e benne adalékanyag, tápértéke és az sem elhanyagolható szempont mi hogyan készítjük el. De nézzük sorjában:

1. Élelmiszer származása:
Sokan nem is gondolnák, hogy ez mennyi tényezőt jelent önmagában. Az első ami mindenkinek eszébe jut az a szállítás (üzemanyag költség és környezeti terhelés). El kell ismernünk a globális falu jelenségét, megszűntek lényegében a távolságok, az országhatárok. A kereskedelem révén olyan élelmiszer különlegességekhez juthatunk, melyről 10 éve nem is hallottunk. Ez valóban sok lehetőséget és változatosságot jelenthet, de érdemes mérlegelni az ezzel járó ökológiai lábnyom nagyságát is... Ugyanakkor valószínűtlen, hogy vissza tudnánk forgatni az idő kerekét, hisz a legtöbb ember életét el se tudná képzelni pl. déli gyümölcsök, kakaó/csokoládé, kávé, tea, stb nélkül . De a legtöbb élelmiszer is minimum több országon keresztül importként jut el hazánkba és itt egyáltalán nem luxus cikkekre gondolok: pl. hajdina, rizs, több ökológiai tisztítószer, pálmazsír, fűszerek, ruha, benzin, áram, gáz, kozmetikumok stb...
Az élelmiszer származása kapcsán egy kevéssé ismert kifejezés a méltányos kereskedelem avagy fair trade. Bizony számolni kell azzal, hogy a külföldön (elsősorban a fejlődő országokban) előállított termékeket a helyi emberek kizsákmányolásával állítják ki, aki munkájukért nem kapnak méltányos fizetést. A profitot a kereskedők teszik zsebre. Jó lenne, ha egyre több "fair trade" védjeggyel ellátott külföldi árucikk/élelmiszer lenne és persze az is, hogy meg is tudjuk vásárolni ezt a magasabb árat!
Az élelmiszerek szállításakor nem elhanyagolható tényező a tartósítás formája sem. Sokan nincsenek tisztában, ahhoz hogy az élelmiszereket tartósítsák míg a cél ország polcaira kerül, szükséges különféle kezelő szerekkel/eljárásokkal tartósítani őket. (főként a kényes gyümölcsökre gondolok - elsősorban a citrusfélék). De pl. a zölden leszedett és etán gázzal utóérlelt banán, vagy ananász se képes visszaadni azt az ízt mintha helyben szedtük le volna a fáról. Sajnos ez az egyik nagy hátránya a friss import zöldségeknek és gyümölcsöknek. Más alkalmazott módszer még a konzerválás, szárítás, fagyasztás melynél szintén csökken az élelmiszer élvezeti értéke.

A legtöbb amit tehetünk e kérdést körüljárva, ha igyekezünk minél több hazai terméket választani a vásárlásaink alkalmával, mérsékelni a külföldről származó élelmiszer és egyéb termékek vásárlását, noha teljesen kizárni valószínűleg úgyse tudjuk a legjobb jóindulatunk ellenére se. Azt gondolom, azt kell elsősorban mérlegelni, hogy az előállítás és felhasználás körülményei milyen egyensúlyban a szállítás ökológiai lábnyomával.

2. Élelmiszer előállítása és minőség:
E két fogalom elég szorosan kapcsolódik. Tudjuk jól a nagyüzemi (mennyiségi) termelés mindig a minőség rovására valósulhat csak meg. Ugyanez igaz az élelmiszerek előállításakor is. A mono kultúra feltételei csak akkor teremthetőek meg, ha rendszeresen és több vegyszert és automatizált folyamatot alkalmazva állítják elő az alap élelmiszereket. A mono kultúra másik hátránya, hogy nem optimális az élő környezet szempontjából, megbontja az ökológiai egyensúlyt. Gyakran teljesen környezetidegen terményekkel vetik be az addig vad természetet. (erre jó példa, hogy a felégetett esőerdők helyén olajpálma, szója ültetvényeket, stb. telepítenek) Ez gyakran igen felesleges is, hisz nem emberek által elfogyasztott élelmiszert termesztenek, hanem bio üzemanyag alapanyag (igen alacsony hatásfokkal) vagy feletetik más országokban az állatokkal. Elég szomorú.
De kis hazánkban is hagyománya van a mezőgazdaság monokulturális termelésének, mely ha nem is jár esőerdők kivágásával, de megbontja a helyi ökológiát, több vegyszert kell alkalmazni.
Sokszor hatalmas a pazarlás az élelmiszer termelés és gyártás során is. Miközben milliók éheznek. Élelmiszer előállító üzemek, élelmiszer áruházak naponta tonnaszámra zúzzák be a másnapos/lejárat közeli árukat... Felismerve ezt létezik egy pozitív kezdeményezés is: Élelmiszerbank. Ajánlom a honlapjukat. Nagyon szép kezdeményezés, civil alapon.

A megoldás az lenne, ha helyi piacokon helyi termelőktől vásárolnánk minél többet. A helyben termesztett termény nemcsak ökológiai lábnyoma kisebb, hanem valószínűleg kevesebb vegyszert használtak, a növény több odafigyelést kapott, magasabb a tápértéke is.
Ugyanilyen fontos lenne a bio-gazdaságok támogatása, mely termékeinek sajnos Magyarországon elég borsos az ára. Ugyanakkor minőségben is kimagasló: az ökológiai gazdálkodásból származó termény vitamin és tápanyag tartalma sokszorosa a nagyüzemi gazdálkodásból származóénak. (a háztáji gazdálkodásban termesztett termények hasonló jó minőségűek lehetnek!)
Fel kéne azt is ismerni, hogy a terményeket ne az állatokkal etessük fel. (az állattartás komoly ökológiai szennyezés forrása elsősorban a fekália termelés és nitrogéndioxid és metán keletkezése miatt) Ehhez az embereknek csökkenteniük kéne az állati termékek fogyasztását (hús, tojás, tej és tejtermékek) A legideálisabb a tisztán növényi étrend lenne, de aki nem tud meglenni hús nélkül alternatíva lenne a háztájnál nevelt állatok fogyasztása.

3. Élelmiszer feldolgozottság:
Könnyen belátható, hogy minél jobban feldolgozunk a terményeket, annál jobban sérül annak tápértéke, hisz minden kezelési folyamat hatással lesz az alapélelmiszerre. Egy példa, hogy míg egy tápegész olajos magból (pl. napraforgóból) finomított olaj lesz elég sok minden elveszik. Egyrészt nem tápegész, másrészt a finomítás során tönkremennek az értékes hatóanyagok és lesz belőle üres kalória. De ugyanezt lehet elmondani pl. a finom liszttel: itt is eltávolítják az értékes csírát és korpát és marad a keményítő és sikér. Hiába lesz habos és kellemes állagú a kenyerünk, tápértéke nem sok. De ugyanez történik, amikor valaki konzervet vásárol, vagy ecetes savanyúságot fogyaszt. Ne legyenek kétségeink a félkész előregyártott, tasakolt, gyorsfagyasztott, konzervált, tartósítószerekkel eltett élelmiszerek esetén. Mind ott mutat gyönyörű csomagolásban a bolt polcain, de tápértéke csak zsírban, fehérjében és szénhidrátban mérhető. Vitamin és tápanyag tartalma töredéke feldolgozatlan társának.
A hosszú és nem megfelelő tárolás hasonló hatással van az élelmiszereinkre...

A megoldás az ebben a kérdésben, ha igyekszünk minél több dolgot frissen beszerezni (főleg a zöldségeket és a gyümölcsöket) és odafigyelni a tárolásra, hogy az ételek minél hosszabb ideig megőrizzék a frissességük. A boltok félkész, feldolgozott termékei helyett mindig válasszuk a feldolgozatlant és a frisset, melyet mi készítsünk konyhakészre otthon. Még akkor is ha ez nagyobb fáradtsággal jár, ízben és tápanyag tartalmában jelentős lesz a különbség. Megspórolhatjuk az élelmiszeradalékanyagokat, melyeket egyébként a félkész és feldolgozott élelmiszerekkel elfogyasztanánk.
Én nem javaslom az otthoni tartósítást sem, noha népszerű és nagy tradíciója van a befőzésnek Magyarországon. A szezonális friss élelmiszernek van mindig a legnagyobb tápérték tartalma, ezt tartsuk fejben. Frissen és kíméletesen dolgozzuk fel élelmiszereinket, melyet fogyasztani szeretnénk.
Helyet kíván a fagyasztás témaköre is: noha a fagyasztással kevesebb mértékben sérül a sejtstruktúra mégse az ideális megoldás. Íz és tápanyagvesztéssel itt is kell számolni, nem beszélve a plussz áram költségről, melyet a fagyasztó megesz minden hónapban. Így kiderülhet, hogy a nyáron lefagyasztott zöldség és gyümölcs, mennyi plusz áramköltséggel jár míg fogyasztásra kerül. Tehát ebben az esetben is a friss szezonális vagy jól tárolható terményeket javaslom.

4. Élelmiszerek csomagolása:
Amikor természetes táplálkozásról bezsélek, akkor az alatt azt is értem milyen feldolgozáson ment keresztül és ez szoros kapcsolatban áll a csomagolással. A feldolgozatlan élelmiszerek nem, vagy nagyon kevés és egyszerű (általában környezetbarát) csomagolást igényelnek. Persze mi magunk is tehetünk ezért: pl. bevásárláskor használjunk minél többször ruha szatyrot, a nejlon szatyrok is többször felhasználhatóak, ha nem szakadtak el. Ezzel is sokat tehetünk a kisebb ökológiai lábnyomért.
Más részről minél feldolgozottabb egy élelmiszer annál több csomagolást igényel. Pl. egy csokoládét bevonnak alufóliával, hogy arra díszes papír csomagolás kerüljön, míg pl. a kenyeret levehetjük a polcról és rakhatjuk papír zacskóba. Látható a különbség. De pl. jó példa az is, ha összehasonlítjuk az ananász gyümölcsöt, és a polcról az ananász konzervet.

Azt gondolom mindenkinek saját magának kell "kitalálnia" azokat az előnyösebb beszerzési formákat amellyel "zöldebb" lehet. Nem mindgy, hogy a kuka lebomló (komposztálható) hulladékkal van tele, vagy csupa olyan csomagoló anyagokkal, melynek lebomlásához 50-300 év szükséges! Ne gondoljuk, hogy csak azért mert nem a szemünk előtt vannak a szemét lerakó telepek ez nem probléma! Bár a háztartási hulladék elhelyezést biztonságosnak minősítik, de sose tudhatjuk milyen szennyeződések juthatnak a talajba és közvetetten az ivóvízbe. Másrészről bár a szemét telepeket időről időre betekarják eltüntetve a nyomokat, az még attól ott lesz. És a szeméttel nemcsak a Földet szennyeztük már be... már a vizeken - hatalmas szemét szigetek úsznak... Nem kellene, hogy így legyen. A tudatos vásárlással MI TEHETÜNK, hogy kevesebb szemét keletkezzen. Rajtunk is múlik mit és milyen csomagolásban veszünk meg.

5. Élelmiszer elkészítése:
Egy keveset már megpendítettem az előző bejegyzésemben. Tömören összefoglalva: bármit minél természetesen feldolgozatlanabb formájában eszünk meg annál több vitamin és nyomelem marad marad meg.

De nem csak a vitaminok és nyomelemek károsodhatnak, csökkenhetnek a feldolgozás során. Kevéssé ismert fogalmak egyike az enzimek szerepe. Edina írt egy átfogó bejegyzést az enzimek szerepéről és jelentőségéről. Ezt tovább nem ragoznám, tényleg fontos.
És ebből a szempontból nagyon fontos lenne, hogy mindenki minél több élő, azaz nyers ételt fogyasszon minden nap. Sokan nem tudnak vagy nem akarnak nyersevők lenni, de a napi bevitt élelmiszer min. 30 de inkább 50-70% -nak kéne, hogy nyers legyen! S ezt hogyan? Úgy hogy pl. reggelire/délelőtt folyamán gyümölcsöt fogyasztunk kiadós mennyiségben főétkezésként. Minden más főétkezéshez is fogyaszthatunk nyers zöldségeket, melyben szerepel leveles zöld és tartalmazhat termést ill. gyökeret is. Ezzel csökkenthetjük a napi bevitt kalóriát és értékes vitaminokkal, nyomelemekkel, élő enzimekkel tankolhatjuk fel a testünket. (A saláták öntete legyen mindig szerény, lehetőleg ne vagy nagyon kevés olajat, zsíros öntetet használjunk.)

Ha már mindenképpen a hőkezeléses elkészítés mellett döntünk válasszuk az alábbi kíméletes megoldásokat:
Párolás szemben a vízben kifőzéssel: ha fedő alatt, alacsonyabb hőfokon (takarék lángon) pároljuk meg a zöldségeket több tápanyag és íze anyag megmarad. Mialatt ha bő vízben főzünk meg valamit az teljesen kilúgozódik.
Gőzölés is szóba jöhet mint hőkezelés - ez is nagyon kíméletesen puhitja meg a zöldségeket. Ha naturális konyhát kedveljük jó megoldás lehet.
Sütés a sütés bármely formája már nem tekinthető ideálisnak, hisz ilyenkor már rákkeltő anyagok keletkezhetnek a folyamat során (a magas hőmérsékleten keletkező perzsanyagok amik rákkeltőek, valamint a magas hőmérséklet miatt elég erőteljesen denaturálódik az élelmiszer). Különösen igaz ez a bő zsiradékban való sütéskor és sok rosszat hallani a mikro hullámú sütő használatával kapcsolatban is.

Egy gondolatot megérdemelnek még a házi tartósítási módok, melynek igen nagy hagyománya van magyarországon. Sokan gondolják, hogy az ecetes eltevéssel, vagy a befőzéssel mennyi vitamin megőrizhető. Sajnos nem így van. Az ecetes lé kilúgozza a savanyúságot, tápértéke gyakorlatilag nulla lesz fogyasztáskor, ezen felül az ecet savasítja is a szervezetet. A befőzéssel bár megőrizhetjük a nyár ízeit, vitamin tartalmuk a hőkezelés és a hoszzú tárolás miatt elvész... Egy fokkal jobb megoldás a gyorsfagyasztás, de itt is sérülnek az élő enzimek, igaz a vitamin és mikrotápanyag vesztesége nem olyan jelentős. Meg kell említenem az aszalást is, mely legjobban megőrzi az enzimeket és a vitaminokat is. A házi aszalás kis hazánkban nem annyira elterjedt. A boltban kapható aszalványok viszont többségében kén-szulfittal kezeltek.

Ha a természetes megoldásokat keressük, törekedjünk minél több dolgot nyers állapotában, csak mechnanikai (aprítás, préselés) feldolgozással elfogyasztani, ha pedig főzésre adjuk a fejünk válasszuk a párolást, vagy a régi tradícióra óta alkalmazott gőzölést. Ízben is különleges ételeket fogunk tudni így elkészíteni.


Látható tehát, hogy a természetes táplálkozás felépítése sok lépcsős összetett folyamat, melynek megvalósításában ki-ki tud tenni a jólétéért. Remélem sok hasznos tanácsból párat kedvet kap alkalmazni a kedves olvasó, mely hosszú távon a javára válik.

A modern kor járványa: az elhízás

A XXI. szá­zad szo­morú para­do­xonja, hogy mialatt a Föld népes­sé­gé­nek harmada az éhezéssel küzd, a másik harmadának a túl­táp­lá­lás­sal és követ­kez­mé­nye­i­vel kell szem­be­néz­nie. Ma a kövér­ség és szövőd­mé­nyei a világ egyik leg­na­gyobb egész­ség­ügyi kihí­vá­sát jelen­tik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a túlsúly és az elhízás a második legfontosabb megelőzhető rizikófaktor a dohányzás után. A fejlett országokban a túlsúlyos és elhízott emberek aránya ötévente megduplázódik. Csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg több mint 70 millió ember elhízott, ezen felül további 163 millióan túlsúlyosak. Magyarországon még ennél is nagyobb mértékű a túlsúly és elhízás előfordulása.

Mi az elhízás?

"Az elhízás anyagcsere folyamatok genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavara, amely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növekedésében és/vagy az energia leadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. A súlytartó fázisban a kövérség megtartása már kisebb energia bevitellel is lehetséges. Ebben a szakaszban is további szabályozási zavarok, társuló betegségek alakulhatnak ki. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség, amely tartós kezelést igényel, testsúlycsökkentés, majd súlytartás céljából."

Túlsúlyos vagyok?
Az egyik leggyakoribb mérő módszer a BMI (testtömeg index) kalkulátor, mely megmutatja hányadán állunk a kilóinkkal.

Természetesen vannak még más módszerek is a túlsúly meghatározására: derék-csípő arány, testzsír százalék mérés.
(ezekről a wikipedia angol nyelvű oldalán lehet olvasni)

Az elhízás lehetséges okai
  • genetika

    Úgy gondolom, ez a ritkábbik faktor, melyet ennek ellenére tesznek a legtöbbször felelőssé. Egyetértek a cikkben foglaltakkal, hogy a környezeti tényezők nélkül nem lépnek működésbe a genetikai folyamatok. Minden ember különféle genetikai hajlamokkal születik, de az, hogy végül beteg lesz-e, az teljes mértékben az életmódon és a táplálkozáson, illetve a gondolkodásmódon múlik. Könnyen belátható, hogy egy minden szempontból kiegyensúlyozott életet élő ember ritkábban lesz beteg, mint aki "két végéről égeti a gyertyát". A genetika kikerülhetetlen tényező, de nem 100%-os alakítója, az életünknek. Nagyon sok múlik rajtunk, az életmódunkon, mely képes képes felülírni a DNS-ünk - és ez tovább is öröklődik. Az epigenetika épp ezt a tézist erősíti meg.

  • táplálkozás

    Jogosan ez a téma foglalkoztatja a legtöbbet az embereket. Szinte mindenkinek van elképzelése, hogy szerinte mi az egészséges, milyen diétával lehetne lefogyni. Gyakran hallani sztár étrendekről is, melyek végre biztos fogyást ígérnek, nincs magazin, mely ne ajánlana egészséges/fogyókúrás recepteket. Rengetegen számolgatják a bevitt kalóriát, szénhidrátot, zsírt fehérjét... kikiáltanak bizonyos élelmiszer csoportot bűnösnek, mely "hizlal".
    Nagyon kevés szó esik ugyanakkor az élelmiszerek minőségéről, feldolgozottsági állapotáról, elkészítési módozatáról, mely nagyon sokat nyom a latba. Csak röviden:
    1. minőség - a jobb minőségű élelmiszerekben több tápanyag, ugyanakkor kevesebb adalék anyag és visszamaradt vegyszer található
    2. feldolgozottság - ez azt jelenti, minél több élelmiszer-ipari folyamaton haladt át az élelmiszer annál kevesebb tápanyagot, de annál több egyéb adalék anyag hozzáadásával készül el az immár feldolgozott kész élelmiszer.
    3. elkészítési mód - egy élelmiszert minél természetesebb, feldolgozatlanabb formában fogyasztunk el, annál jobb hatással lesz a szervezetünkre. A legideálisabbtól a legkárosabbig így néz ki:
    nyersen fogyasztás >>> párolás >>> főzés >>> sütés >>> zsiradékban sütés
    .

  • mozgásszegény életmód

    Szinte közhely manapság, hogy sok ember még a WC-re is gépkocsival jár. A (hobbiból) sportolás sajnos nem követendő példa társadalmi szinten. (az élsport egy igen szűk réteg lehetőségeit fedi csupán) Ennek több okát látom:
    1. Az emberek többsége a munkából hazaérve már nem tud/nem akar energiát fektetni a rendszeres heti testmozgásra (mert fáradt, mert otthon is dolgoznia kell, mert háztartást kell vezetni, gyereknevelés, kényelmesség, stb.)
    2. Társadalmi szinten hiába beszélnek sokan a testmozgás jelentőségéről, ha nincsen a társadalmi szinten közvetített érték által elismert példa, kényelmes tespedő megoldásokat kínálnak a meglévő társadalmi minták.
    A megoldás ugyanakkor csak egyéni elhatározás szintjéről indulhat el: az embernek saját magának kell döntést hoznia egészsége érdekében: gyalog, kerékpárral munkába menni máris biztosítja az alap testmozgást, a természetben kirándulni szintén természetes lehetőség. Sok településen adott több sportszakosztály adta sportolási lehetőség is, melybe be lehetne kapcsolódni. Egyéni sportolási lehetőséget biztosít az uszoda és több edző terem is változatos mozgás formákkal, tornákkal.

  • lelki okok

    Nem utolsó sorban kell beszélni az elhízás lelki okáról is. Sok ember számára, akik az életben nem tudják megvalósítani magukat, sorozatos kudarcok érik, baráti és párkapcsolatuk nincsenek rendben, az evésben találják meg az egyetlen vigaszt, mellyel némi boldogságot igyekeznek vinni az életükbe. Édességfüggés, nassolás, zabálás, önértékelési zavarok a leggyakoribb okok.
    Ezen lelki okok feltárása (akár szakember segítségével) sokszor megoldja az étkezési zavarokat. A lélek egészsége/betegsége erősen kihat a fizikai test állapotára. A nehézségekkel való szembenézés mindig nehéz, de új kezdetet jelent, mellyel megváltoztatható az eddigi ingoványos élet.

Az elhízás tényét mind egyéni, mind társadalmi szinten komolyan kellene venni. Elbagatellizálni hogy "csak" duci/köpcös valaki, semmiképp nem jó. Az elhízás következményei súlyos számot adnak: gyógyszerkiadások és betegség, rövidebb, rosszabb minőségű élet, negatív önkép.

Megéri???

Jala Neti - avagy mindent az orr öblítésről


Nem szokványos egészség megőrző technikáról szeretnék most beszámolni. A test megtisztításának hat jógikus gyakorlata közül az egyik a jala neti, avagy az orrüregek átmosása.
(Összesen 6 úgynevezett satkarma - tisztító gyakorlat van. A satkarmák célja nem más mint a fizikai és mentális egészség megőrzése és nagy szerepük van a betegségek megelőzésében és kezelésében is.)

Abban nyújt segítséget ez a technika, hogy az orr járatai átjárhatóak legyenek és könnyed legyen a légzés. Ezt az állapotot természetesnek vesszük, de ha valaki allergiás, vagy megfázik és eldugul az orra a váladéktól, akkor jól jön ez a segítség. Akkor is nagy haszna van az orrüreg átöblítésének, ha poros helyen jártunk és úgy érezzük belement a por az orrunkba. Bizonyára ismerős a szituáció. Nem mindegy, hogy a szervezetünk nyálkát termelve lassan "kiköhögi" magából ami nem oda való, vagy gyors segítséggel megtisztítjuk az orrjáratokat. Összefoglalva az előnyök ezek tehát:
  • Eltávolítja az összes port és baktériumot az az orrüregből
  • Erősíti a látást és könnyít a fáradt szemeken
  • Segíthet a fejfájáson, a szénanáthán és az allergia leküzdésében
  • Előnyös az alkalmazása asztmásoknak, hürghurutban szenvedőknek és javítja a szagló idegek érzékenységét is
  • A memória, a vizualizáció és a koncentráció képesség javításában is szerepet játszik rendszeres alkalmazás esetén, jótékonyan hat az idegrendszerre is.
Ezeket a jótékony hatásokat élvezhetjük, ha minden nap elvégezzük a gyakorlatot. Túlzás nélkül mondhatom saját tapasztalatom alapján, minden reggel átöblíteni és megtisztítani az orrunk járatait ugyanolyan napi rutin, mint a fogmosás. És kb. ugyanennyire is egyszerű. :)

Ezzel a technikával akkor ismerkedtem meg, amikor elkezdtem jógázni. A mai napig minden nap elvégzem, ha elutazom nem megyek sehova a neti kannám nélkül, teljesen a napi reggeli rutinommá vált. :)

Ha valaki bátortalan lenne elsőre a kivitelezésben egy gyakorlott jóga oktató segíteni fog a technika helyes elsajátításában. Gyakorlatilag minden autentikus jóga iskolában oktatják a technikát. Túlzás nélkül elmondhatom, hogy nemcsak jógát gyakorlók végzik el nap mint nap ezt a rutint, bárki számára könnyen megtanulható és elsajátítható és ajánlható. Különösen azoknak javallom akiknek gyakran eldugul az orruk / allergiában szenvednek / poros, szennyezett helyen tartozkódnak több kevesebb időt.
FIGYELEM! Akinek viszont krónikus orrvérzése, orrpolipja, vagy erőteljesen torzult orrsövénye van, kérje ki kezelőorvosa tanácsát, mielőtt használni kezdené a neti kannát, nehogy súlyosbítsa az állapotát.
A gyakorlat pontos leírását az AUM magazin cikkéből másolom:

A neti kanna
A neti elvégzéséhez egy speciális edény, a neti kanna szükséges, mely segítségével a sós víz az orrjáratokba vezethető. Különböző formájú és anyagú edényeket lehet beszerezni. A legalkalmasabb formájú edény az ún. neti lota, mely a mellékelt ábrán is látható. A leghigénikusabb a sárgarézből kovácsolt kanna, de jó szolgálatot tesz a műanyagból készült darab is. Fontos az is, hogy a kanna kifolyó része megfelelő kialakítású legyen, jól illeszkedjen az orrnyílásba.

Ami tisztít: a sós víz
A gyakorlat elvégzéséhez vegyünk tiszta, langyos (testmeleg) vizet, és oldjunk fel benne tiszta sót. Fél liter vízhez kb. egy kávéskanálnyi só szükséges. Várjuk meg, míg a só tökéletesen feloldódik a vízben. Gyakori az a kérdés, miért van szükség a sós vízre, a sima víz miért nem alkalmas a célra? A válasz nagyon egyszerű és teljesen gyakorlatias. A sós víz ozmotikus nyomása jóval nagyobb, mint a tiszta vízé, minek következtében a sós víz nehezebben szívódik fel az orrban lévő hajszálerekbe, mint a sima víz. Ha a gyakorlatot sima vízzel végezzük, kellemetlen, vagy enyhén fájdalmas, csípő érzést tapasztalhatunk az orrban. Ezért javasoljuk inkább a sós vizet, hozzátéve, hogy a kellemtelenségek ellenére a sima víz is teljesen veszélytelen. Egyszóval a jala neti gyakorlásához a sós víz a legalkalmasabb, mert miközben átmossa és megtisztítja az orrjáratokat a szennyeződésektől, nem szívódik fel az érzékeny nyálkahártyába, s így semmilyen kellemetlen érzést nem okoz.

A Jala Neti kivitelezése
Töltsük meg a neti kannát az előkészített sós vízzel. Helyezzük egyik tenyerünkbe az edényt, és a kifolyót illesszük óvatosan az orrnyílásunkba, ahogyan az a fenti ábrán látható. Mindig a szabadabb orrnyílásba vezessük először a vizet. Ne nyomjuk túl erősen a szárat az orrunkba, csak éppen annyira, hogy az tökéletesen, szivárgás nélkül kitöltse az orrnyílást.

Tegyük fel, hogy a bal orrnyílás a szabadabb, így azon töltjük be először a vizet. Derékból dőljünk kissé előre , és a fejünket döntsük erőteljesen jobbra, és enyhén előre. Ezzel egyidejűleg a neti kannát bal kezünkkel felemeljük, így a víz befolyik a bal orrnyílásba. Szánk legyen nyitva, hiszen a légzés szájon keresztül történik. Ha a kanna megfelelőhelyzetben áll, és a fejünket megfelelő szögben döntöttük oldalra, és a kanna szára hézagmentesen illeszkedik az orrnyílásba, akkor a baloldalon beáramló víz simán áramlik kifelé a jobb orrnyíláson. Az sem probléma, ha egy kevés víz a szájba, vagy a torokba jut, bár ha a gyakorlatot helyesen, megfelelően ellazítva végezzük, ez nem fordulhat elő. Hagyjuk, hogy a vizet 10-20 másodpercen átfolyni, majd fejünket kiegyenesítve, húzzuk ki a neti kanna szárát orrunkból. Távolítsuk el a szennyeződéseket az orrjáratból úgy, hogy a bal orrnyílást befogjuk, és gyors, erőteljes kilégzéseket végzünk a jobb orrnyíláson át. Nem kell túl erősen fújni a levegőt, mert az sérülést, vérzést okozhat, illetve felnyomhatja a vizet a hallójáratba, ami kerülendő. Egyszóval érzéssel, de határozottan végezzük a fújtató kilégzéseket, és a belégzés eközben szájon át történjék. Néhány fújtatást követően zárjuk a jobb orrnyílást, és hasonló módon, néhány fújtató kilégzést végzünk a bal orrnyíláson át. Majd a jobb orrnyílásba vezetve a vizet megismételjük az egész eljárást. Utána elvégezzük mindkét oldalra még egyszer a gyakorlatot.

Az orrjáratok kiszárítása: a gyakorlat befejezése után az orrjáratokat ki kell szárítani, és a maradék szennyeződést el kell távolítani. Ehhez álljunk egyenesen. Derékból hajoljunk előre, úgy, hogy a törzs kb. vízszintes legyen. Hüvelykujjunkkal oldalról zárjuk az egyik orrnyílást, és a szabadon maradó orrnyíláson át végezzünk gyors egymásutánban 10 erőteljes fújtató légzést. A kilégzéseken legyen a hangsúly, hiszen ez távolítja el a maradó szennyeződést. Ismételjük meg a fújtató légzést a másik orrnyíláson át is tízszer, majd mindkét orrnyílást szabaddá téve a páros orrnyíláson át is tízszer.

Ez az egyszerű gyakorlat a legtöbb szennyeződést eltávolítja az orrjáratokból. Ha úgy érezzük, hogy az orrunk még nem teljesen tiszta, vagy száraz, ismételjük meg a fújtató légzéseket, mindaddig, míg az orrjáratok teljeseri szárazzá nem válnak.

Aki, úgy érzi nem biztos a technika helyes végrehajtásában, az alábbi (angol nyelvű) videó segít a helyes kivitelezésben:

video

Az allergia és annak kezelése

Az allergia manapság népbetegségnek számít. Érdekes visszássága a nyugati társadalomnak, hogy az egyre javuló életkörülmények ellenére, egyre jobban romlik a társadalom egészségi állapota. Egyre több gyógyszert kénytelenek szedni az emberek, egyre sterilebb körülményeket igyekeznek teremteni... és mind hiába.

Mi az allergia?
"Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb."

Az "allergia gyógyíthatatlan" mondja az orvostudomány... De mi történik, ha mögé nézünk az orvosi kezeléseknek? A tünetek enyhítése, a test válasz reakciójának elnyomása a gyógyszerek segítségével. De tisztába kellene lennünk, hogy ezzel a probléma forrását nem oldottuk meg, ettől még ugyanolyan betegek vagyunk csak a gyógyszerek segítségével valamelyest enyhítettük az allergiás reakciókat.

S hogy a probléma nem kicsi, a felmérések szerint évente 5% -al nő az allergiások száma a világon ! Ez mára sok millió embert jelent szerte a világon.

De nézzük az okokat, hogy jutottunk idáig:
  • egyre több adalék anyagot fogyasztunk élelmiszerek formájában (ez évente kb. 4-5 kg ! adalékanyagot jelent egy átlagos vegyes étrend esetén), valamint egye jobban romlik az élelmiszerek minősége, melynek fő oka az egyre nagyobb feldolgozottság és finomítás.

  • levegő szennyezettsége az ipar és a gépkocsik által kibocsátott mérgező anyagok okán. Ugyanide tartozik, hogy egyre több vegyszert használ a mezőgazdaság, melyek nem teljesen bomlanak le és így jutnak be a szervezetünkbe a táplálkozással.

  • szót kell emelni a védőoltások mellékhatásairól, az antibiotikumokról is melyekről kimutatták van kapcsolat az alleria kialakulásával. Akiket ilyen készítményekkel sokat kezeltek gyerekkorukban jóval nagyobb eséllyel alakul ki náluk az allergia különböző tünetei.

  • meg kell említeni lehetséges okként a kozmetikumokban és illatszerekben, tisztálkodó szerekben lévő adalékanyagokat, kemikáliákat, melyek szintén allergiás reakciókat válthatnak ki sok emberben. Egy ember élete során rengeteg vegyszert ken magára ezen pipere cikkek használatával.

Az allergia kivizsgálására többféle módszer létezik:
  • Hagyományos orvosi tesztek:
    • bőrtesztek
    • vérvizsgálat
  • Természetgyógyászati módszerek:
    • kineziológiai izomteszt
    • elektzro-akupunktúrás módszer un. "vega teszt"
    • Coca féle pulzusteszt

Az allergiás reakciót a következő dolgok válthatnak ki (a teljeség igénye nélkül):
  • Élelmiszerek:
    • különféle húsok
    • tojás
    • tej és tejtermékek (főként a sajt)
    • szója
    • olajos magvak
    • citrusfélék
    • eper
    • glutén
    • kakaó és csokoládé, stb.
  • házi por atkájának ürüléke
  • állati szőrök, tollak
  • növényi pollen
  • penészgombák
  • fémek
  • gyógyszer
  • lanolin és formaldehid alapú pipere cikkek
  • napvédőszerek zsíranyagai
  • fokrémekben lévő adalékanyagok
  • édesítőszerek
  • ruhaanyagokban található peszticidek, festékek, imperáló és tartósító szerek
  • rovar ölő szerek
  • tisztítószerek
  • festékek, stb.

Az allergia leküzdésének 3 fő módszere:
  • A szervezet belső sejt szintű megtisztítása és annak megtartása az étrend segítségével és így az immunrendszer megerősítése
Ahhoz, hogy a szerveztünk minél sikeresebben tudjon megküzdeni az allergénekkel, elengedhetetlen tényező a szervezet méregtelenítése. Ez segíteni fog abban, hogy kiürüljenek a méreganyagok a testből, melyek gyengítették az immunrendszer működését.
A növényi étrend fontosságát is hangsúlyoznám mely segíteni fog az immunrendszer megerősödésében. A legoptimálisabb a vegán (tisztán növényi) étrend követése.

A szervezet megerősítésében jótékonyan hat:
- a friss tiszta levegőn tartózkodás, sportolás
- reflexológia
- biorezonancia
- kineziológia
- energetikai kezelés
-stb.
  • Az allergén anyagok mellőzése, ezzel a kereszt allergiák kialakulásának elkerülése
Azt gondolom az allergiás panaszok csökkentésének egyik szintén fontos tényezője, hogy ha tudjuk mire vagyunk allergiások főként a kezdetekben igyekezzük mérsékelni az azzal való találkozást, különösen igaz ez a felsorolt allergiát okozó élelmiszereke, melyeknek fogyasztásával súlyosbíthatjuk más típusú allergiánkat ezért a következő helyettesítéseket javaslom :

- hús helyettesíthető: szejtán (búzahús), TOFU, szója termékek (kivéve ha szója allergiások vagyunk)
- tojás helyettesíthető számos módon: ld. Kálmán Renáta tojáshelyettesítő tanácsait
- tejtermék kiváltható: gabonából, szójából, mandulából készült tejjel, létezik növényi alapú sajt, növényi yoghurt, növényi tejföl, növényi sajt is, melyek megtévesztésig hasonlítanak az "igazira"(ezek könnyen beszerezhetőek reform élelmiszer boltokban, de mi magunk is elkészíthetjük a legtöbbüket)
- szója helyettesíthető számos más hüvelyessel: vörös/barna lencse, sárga/zöld/csicseri borsó, babfélék melyek sokféleképpen fogyaszthatóak
- glutén érzékenység esetén: bátran fogyasztható a köles, hajdina, kukorica, barna rizs, burgonya, amarant, gesztenye lisztjei és pelyhei.
- kakaó helyettesítése: a karob por használatával oldható meg.

- szintén fontos tényezőnek tartom a természetes alapanyagú pipere és tisztító szerek használatát, mellyel szintén csökkenthető a szervezet kemikáliákkal való terhelése.
  • Allergia lelki okainak feltárása és megoldása
Ritkán szoktam említeni a betegségek lelki hátterét, de ezúttal azt gondolom érdemes megvizsgálnunk a rejtett konfliktusokat, a ki nem mondott érzelmeket, sérelmeket. Tudjuk hogy a psziché képes betegségeket alkotni. Számos módszerrel feltárhatjuk ezen hátsó okokat, mellyel szintén közelebb kerülünk a gyógyuláshoz.


Összefoglalva az allergiával kapcsolatos gondolatokat, elmondható, hogy a tüneti kezelés helyett forduljunk az oki tényezők feltárásához, szervezetünk megtisztításához és immunrendszerünk megerősítéséhez. Így képesek leszünk olyan állapotba kerülni, hogy erős allergiás terhelés mellett nem vagy alig észlelhető panaszokkal túlélhetjük az allergiás szezonokat. Ezt saját tapasztalataimmal is megerősíthetem hisz valaha én is allergiával és asztmával küszködtem, melynek mára nyoma sincs. A gyógyulás nem lehetetlen tehát.