Nos akkor induljunk el... blogolok, de miért is?

(Majdnem) minden ember életében elérkezik az a pont, amikor úgy érzi ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megossza az érzéseit, tapasztalatait a világgal. Ez egy olyan dolog szerintem, amikor is a szellemi mivoltunk kiterjed, és immár nemcsak kapni, hanem adni is szeretnénk a széles közönség számára.

Valami ilyesmi gondolatok fogalmazódnak meg bennem most, noha, aki ismer engem vagy a keresőbe beírja a "giyandeva" szót láthatja, hogy bár sok helyen hagytam már nyomot hozzászólásaimmal a világhálón, de eddig még nem tettem közzé gondolataimat egy blogban. Hozzászólásaim legtöbbje az egészség témaköréhez tartozik, nem véletlenül, hisz ha lehet ilyet írni számomra ez áll életem egyik fő fókusz pontjában. Hogy miért? Nos, míg valaki makk egészséges, (általában) nem értékeli azt az állapotot amit szerencsésen kapott a Teremtőtől. Valahogy természetesnek tűnik.

Nos nem az: tinédzser koromig én is éltem az átlag ember életét a magam tudatlanságomban, noha semmilyen káros szenvedélyem nem volt, de korántsem voltam egészség tudatos. Nem ezt a mintát kaptam szüleimtől. Elérkezik az a pont általában az életben (kinél hamarabb, kinél később), amikor is utoléri valamilyen betegség, valakit ez, valakit más dönt le a lábáról. Abban különbözünk, hogy ki hogy reagál az eseményre: vagy homokba dugja a fejét, vagy elkezd valós megoldások után keresni, és tényleges erőfeszítést tenni a javulásért.

"Szerencsémre" engem elég hamar "utolért a tanítás" magam kárán és tapasztalatán okultam: tizenéves éveim elején közel jártam a gyomorfekélyhez, tinédzser korom több évét meghatározta az asztma, a súlyos allergia, az arcom elég csúnya gennyes pattanásos volt, emiatt önértékelési gondjaim voltak, a közösségbe sem tudtam beilleszkedni, gondjaim voltak a párkapcsolat terén, és 19 évesen megsérült a gerincem is.
Ennyi "csapás" elég volt ahhoz, hogy felismerjem, hogy "lépni" kelljen, mert különben csak még mélyebb gödörbe jutok.

Egy gondolat az elhatározásról: sok tényezője lehet ha valaki ugyanabban a kényszerpályán tengeti az életét:

• nem ismerte fel, hogy gond van, és ez akár történhetne másként is,
• bár felismeri, hogy valami nem megy jó, de nem tudja, hogy pontosan min kéne javítania ahhoz, javuljon a helyzete
• a harmadik tényező a lustaság/félelem a változás ismeretlenségétől/tudat alatt kényelmes a szenvedéssel teli életünk (mazochizmus?)
  

19 évesen a változás útjára léptem és elkezdtem felgöngyölíteni, azokat a témákat mellyel az azt megelőző kb. 10 évben nem foglalkoztam, illetve nem voltam képes megoldani a korábbi megértési szintemmel.
Most, közel 28 évesen elértem azt az állapotot, amikor a legtöbb dologban elértem amit akarok:

• szert tettem a fizikai és mentális jó egészségre
• szembenéztem a gyengeségeimmel és újjá formáltam az emberi kapcsolataimat
• anyagi, érzelmi és szellemi téren megtaláltam a harmóniát.
  

Természetesen azt gondolom, hogy sosincs vége az önmunkának, a mai napig vannak elérendő céljaim mind a világi mind a szellemi életben, amin folyamatosan dolgozom. Abban az apró dologban különbözök csak 9 évvel ezelőtti magamtól, hogy az élet-tapasztalataim tükrében, amit magam is megjártam, tovább tudom adni azokat az információkat amik nekem segítettek eddig.

Évek folyamán olyan módszereket, életmód szemléletet sajátítottam el, amik gyökeresen megváltoztatták az életemet, természetesen ezek sem statikus összetevői voltak az életemnek. Sőt vállalom, hogy a mai napi folyamatosan változik a gondolkodásom, képes vagyok átértékelni dolgokat, noha az értékrendem szilárd alapokon nyugszik.

Kedves Olvasó!

Tehát blogomban a testi-lelki egészséggel kapcsolatos gondolataimat olvashatod majd. Igyekszem mindig majd tényszerű lenni és saját tapasztalataimon alapuló témákról írni, noha sok olyan dolognak is utánanéztem már, amivel eddig még nem volt dolgom, de érdekelt valamiért.
Örömmel várom tehát a hozzászólásod és akár kérdésed is egy-egy témában.

Kezdjük tehát el!