A gyógyulás támogatása szelíd módszerekkel

Mit lehet akkor tenni, ha mégis "lebetegszünk". Erről fog szólni ez a cikk, hogyan támogassuk a gyógyulás folyamatát.

Az egészségi állapot változása ritkán történik azonnal. Ha tudatosan képesek vagyunk a testünk jelzéseit megfigyelni, nem szükséges megvárnunk, amíg teljesen lebetegszünk. Megfigyelhetjük, hogy az influenza, a különböző vírusos, fertőzéses, stb. megbetegedések különböző tünetekkel kezdenek elhatalmasodni a szervezetben. Ilyen pl. a "vese hideg érzete", nyomás érzet a tarkóban, vagy a fej más részén, feszülés a nyakban, a vállon, hőemelkedés, gyengeség, stb. Ez az első fázis, amikor a toxinok elkezdenek összegyűlni a szervezetben. Ha sikerül elcsípni ezt az állapotot innen még könnyen visszafordítható az állapot.
A második állapot az, amikor a test aktívan megpróbál megszabadulni a toxinoktól különböző formában: láz, orrváladék, genny, gyakori vizelet, hasmenés. Hangsúlyoznám ez még mindig nem betegség, hanem a szervezet öntisztító, öngyógyító mechanizmusának aktiválódása! Erről a Jikiden Reiki szemléletmódjában hallottam és értettem meg a jelentőségét.

Nagyon sokan elkövetik ugyanis azt a hibát, hogy különféle erős gyógyszerrel elkezdik elnyomni a tüneteket, de ezzel bár csökkenhetnek a tünetek, a betegség oka nem szűnik meg és még jobban elhúzódik a "betegség".

Ilyenkor, véleményem és tapasztalatom szerint, az embernek legjobban arra lenne szüksége, hogy megszabaduljon a toxinoktól és segítse a test öngyógyító képességét. Sokan nincsenek tudatában, hogy testünk milyen csodálatos öngyógyító képességgel rendelkezik. Nincs más dolgunk, mint támogatni ezt a folyamatot és a természet teszi a maga dolgát.

A családban mi a következő dolgokkal támogatjuk a gyógyulás folyamatát:
  • pihenés: feküdjünk le időben akár este 7-8 körül, ha szükséges napközben is aludjunk

  • a gyógyulás támogatása gyógyteákkal: pl. izzasztó tea láz esetén: 1-1 rész bodza, kamilla, hársfa, kakukkfű keverékéből teát készítünk. A tea elfogyasztását követően ágyba bújunk. Igény szerint más gyógyteákat is alkalmazhatunk más panaszok esetén.

  • ha tele van váladékkal az orrüreg, használjuk rendszeresen a Neti technikát

  • ha a torkunk van tele váladékkal, gargarizáljunk enyhén sós vízzel

  • Reikivel támogatjuk a szervezet öngyógyító képességét és a toxinok feloldását, és méregtelenítést

  • böjtölés; Amikor a szervezet legyengül minden energiáját megpróbálja a felépülésre fordítani, így ha amúgy se vagyunk éhesek ne vagy igen keveset együnk, akkor is csak főként kevés gyümölcsöt. Nem kell aggódnunk, mert a szervezet rendelkezik jókora tartalékkal, így nem lesz kárunk ha néhány napig nem, vagy alig eszünk.

  • nyers gyömbér gyökér; kiváló vértisztító, meghűlés, torokfájás, gyomorbajok, felfúvódás, étvágytalanság, gyengeség ellenszere. Tapasztalataim szerint nyersen a leghatékonyabb. Akinek erős az íze, fogyassza alma mellé nyersen rágcsálva a nyers gyömbért. Ha betegek vagyunk napi 1 ujjnyit meg kellene ennünk belőle.

  • Aromaterápiás olajos masszázs; jó minőségű illó olajokat kevés szűz növényi olajjal keverve és megmaszírozva a hátat, a nyakat, a vállakat, derekat szintén segíthetjük a test gyógyulását, a testben összegyűlt toxinok feloldását. A különböző panaszokhoz igazítva használjuk az egyes aromákat.

És végül, de nem utolsó sorban a lelki vetületről. Tekintsük a betegséget egy barátnak, ami megpróbál nekünk elmondani valamit. Ok nélkül nem betegszünk le, próbáljuk meg a kiváltó okát megtalálni. Vegyük észre, ha kizsigereljük magunkat az éjszakázásokkal, a túl sok munkával, a romboló életmóddal, testünk előbb be fogja nyújtani a számlát. Forduljunk a betegség felé úgy, hogy ez egy lehetőség, hogy magunkkal foglalkozunk, kipihenjünk magunkat; A kellemetlen tüneteket viseljük szelíden és alázattal.

Tavaszköszöntők: a medvehagyma és az újhagyma

Bár már javában tart a szezon, mégis úgy gondolom érdemes írni a tavaszt köszöntő friss zöldekről a medvehagymáról és az újhagymáról. Tápértékük esszenciális a tavasz szűkös időszakában, amikor nagyrészt még csak a fóliás primőr termékek érhetőek el a piacon. A primőrök hátránya a drágaságuk és mivel nem szezonálisak, tápanyag értékük is csekélyebb. Sajnos a tavalyról elvermelt / elraktározott zöldségek, gyümölcsök is kifogyóban vannak, ha már ki nem fogytak teljesen. A tavaszi zöldek változatosságot nyújtanak és éltető tápanyagokkal töltik fel a télen kimerült szervezetet, ha nem figyeltünk oda a táplálkozásunkra.

Az utóbbi években lett divatja, jómagam is korábban egyáltalán nem ismertem. Pedig feltehetően nőtt bőségesen az erdőkben. :) Tavaly ettem először Gitta által rendezett nyers potluckon. Sajnos akkor már a szezonja lecsengőben volt, így el kellett halasztani a nagy medvehagymázást. Idén viszont szerencsém volt, hisz a lombos erdők elmaradhatatlan aljnövényzete a medvehagyma, így különösebb erőfeszítést se kellett tennem hogy rátaláljak jól fejlett példányokra. Várpalotára-Várvölgyig vezetett a kirándulás, ahol összefüggően terült el a hatalmas "medvehagyma-mező". De aki nem ezen a környéken lakik, egészen biztosan talál lakókörnyékén is medvehagymát. Sokak annyira megszerették, hogy kiskertben maguk termesztik ezt az évelő hagymafélét. Sok piacon is kapható kb. 300 Ft/csokor áron. A medvehagyma szedési ideje mindössze pár hét. A fényes, lágy, lándzsa alakú leveleket csak a medvehagyma virágzásáig szedhető, utána be kell érnünk annak szépségével.

A medvehagyma tulajdonságai azonosak a fokhagymáéval (enyhe fokhagyma íze is van), néphagyomány szerint gyógyereje mégis nagyobb. Különösen alkalmas salaktalanításra.

A medvehagyma igen kedvezően hat a gyomorra és a bélrendszerre. Ajánlható gázképződéssel és kólikával járó akut és krónikus hasmenés ellen ugyanúgy mint szorulás esetén, amit a belek görcsös összehúzódása vagy renyhesége okoz. A medvehagyma hamar kihajtja az emberből a bélférgeket, még az orsógilisztát is. A bélműködés javulásával megszűnnek azok a panaszok is, amelyek különösen idős embereknél valamint a mértéktelenül evőknél a belek túltelítettsége vagy lanyha működése következtében lépnek fel.
A medvehagyma fogyasztása enyhíti a gyomor okozta szívzavarokat és álmatlanságot, valamint az artériák elmeszesedéséből vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, mint pl. szédülés, fejfájás. A magas vérnyomás lassan szűnik meg. A medvehagyma-bor csodálatos orvosság azon idős emberek számára, akiket mellkasi elhurutosodás következtében nehézlégzés kínoz. Idült köhögésre is jó, mert oldódik a váladék és ezzel szűnik a légszomj. Az idős korban oly gyakori tüdőkór és vízkór esetében is a legmelegebben ajánlható gyógyszer.
A frissen felhasznált levelek tisztítják a vesét és a húgyhólyagot, elősegítik a vizelet ürítését.

Gyógyhatása főként nyers állapotában fejti ki, felhasználásához néhány ötlet:

http://www.terebess.hu/tiszaorveny/vadon/medvehagyma.html





A tavasszal ismert "újhagyma" nem más mint a vöröshagyma fiatal példánya, melynek gyökér része nem fejlődött kis teljesen. Egész évben jól hozzáférhető alapanyagról van szó (hajtatható is), mégis tavasszal van a legnagyobb jelentősége, hisz hozzájárul az egészség megőrzéséhez:
  • segít megelőzni az érelmeszesedést
  • emésztést serkentő hatású
  • légúti megbetegedések gyógyszere
  • rákkal szemben védő hatású
  • B1, B2, C vitamin és nikotinsav, vas, jód, kálium, foszfor, szelén, kalcium és cink található benne.
Az újhagyma felhasználása hasonló a medvehagymáéhoz. Szószokba, pástétomokba, salátába, ételekhez fogyasztható, ételeket lehet ízesíteni vele. Nyersen a legmarkánsabb az íze, gyógyhatása is így érvényesül leginkább.

Zöld levelek szerepe az egészséges táplálkozásban

Sokan nincsenek tisztában a zöldségek evésének fontosságával, még kevesebben ismerik a különbséget a különféle zöldség részek között. Téves ugyanis az a nézet, hogy minden "zöldség" egyforma. Ugyanis a zöldségek legértékesebb része a levél, mely tápanyag összetételben jelentősen különbözik a termés illetve a gyökér résztől. A levelek legkiválóbb összetevője a klorofill, mely igen erőteljes méregtelenítő és lúgosító hatással van a szervezetre. A levelek további jellemzője, hogy magas ásványi anyag tartalommal rendelkeznek, így jelentős szerepük van a szervezet mikro tápanyag ellátásában. A másik fontos különbség, hogy a levelekben ugyan nincs keményítő (mely viszont a gyökerekben pl. van), ellenben a levelek kalóriára vetítve értékes fehérje tartalommal bírnak. A változatos és egészséges táplálkozásban napi szinten kellene ezeket a csodálatos növény részeket fogyasztani.
Fel fogom sorolni a leggyakoribb és legfontosabb Magyarországon is használatos zöldeket és tippeket adok arra, hogyan csempésszük be (nyers állapotban) őket a mindennapokba. Lássuk tehát őket.


Az egyik leggyakoribb és legismertebb zöld, számtalan fajtája van, főként fűszerként ismeretes. Tápanyag tartalma igen jelentős. Hozzáférhetősége kiváló: kora tavasztól késő őszig termeszthető. Felhasználása nagyrészt fűszerként ismert köretekhez pl. a klasszikus petrezselymes krumpli, vagy salátákban.

Alternatív felhasználása: zöld turmixokban, nyers salátákban is merjünk mennyiségben alkalmazni. A legízletesebb felhasználása a nyers lecsó: érett paprika, paradicsom és sok-sok petrezselyem nyersen leturmixolva.


Saláta fajták

Szintén nagyon ismert és főként tavasszal népszerű zöldről van szó. Tápanyag tartalma fajtánként változó. Azonban érdemes egész évben fogyasztani, hisz számtalan fajtája kapható szinte egész évben: fejes saláta, római saláta, jégsaláta, metélő saláta, stb.

Felhasználása salátaként a leggyakoribb, bátran keverjük más levelekkel/zöldségekkel a salátában. Öntetnek citrom levét, zöld fűszereket, és nagyon kevés olajat javaslok. Bátrak megpróbálkozhatnak a salátafélék turmixokban felhasználni. A saláták (főleg minél haragos zöldebb levelű) keserűek lehetnek, de más zöldeket/több gyümölcsöt felhasználva elnyomható a túlzott keserűség.


Zeller levél

Főként a gyökerét szokták fogyasztani levesbe, párolt zöldségként. Kiváló lúgosító hatása van (nyersen). Gyökerénél a szárzeller része még értékesebb, tápanyagokban igen gazdag. Hozzáférhetősége szinte egész évben rendelkezésre áll.
Felhasználása
igen sokféle lehet: gyökerének préselt leve kiváló böjti ivókúrákhoz (más lével gazdagítva), a szárzellert bátran lehet használni salátákba, finom ízt kölcsönöz, zöld-turmixba is javallott használata.


Ki ne ismerné Popeye kedvenc eledelét, melytől hirtelen nagyon erős lesz! Még ha a mese nem is teljesen igaz, a spenót vagy paraj az egyike a legértékesebb leveles zöldeknek, tápanyag tartalma (nyersen) az egyik legkiemelkedőbb, fehérje tartalma is igen értékes. Sajnos a köztudatban a paraj felhasználása többnyire a főzelékre korlátozódik, pedig nem kéne hogy így legyen. Meg kell jegyezni hogy oxiál-sav tartalma a hőkezelés hatására csapódik ki, ha nyersen fogyasztjuk nincs ilyen probléma. Több fajtája létezik: hagyományos spenót mellett az új-zealandi, és mustár spenót fajtája is igen elterjedt. Kora tavasztól késő őszig könnyen beszerezhető.

Felhasználása: a zsenge leveleket beletépkedhetjük a salátába, mennyiségi fogyasztása viszont csak zöld turmixokban lehetséges, így is számolnunk kell erős ízével, melyet más erős aromájú zöldek mint zeller, petrezselyem harmonizálhat. Kiváló tisztító hatással van a szervezetre nem véletlen hogy iparilag a spenótból vonják ki a klorofillt.



A spenótnál kevésbé ismert zöld, mely szintén igen gazdag tápanyag tartalommal rendelkezik. Elmondható, hogy minél zsengébb a levele, annál finomabb. Az egészen zsenge hajtások bátran használhatóak salátába, zöld-turmixba is kiváló alapanyag. Nincs olyan markáns íze mint a spenótnak, igen leveses hálás zöld, és finom. A spenóthoz hasonlóan kora tavasztól az őszi fagyok megjelenéséig termeszthető, fogyasztható.


Főleg a késő őszi, téli, kora tavaszi szezon zöldje. Télen a nagy ínségben csillapítja zöld éhségünk. Sokan csak főzeléknek, leves betétnek ismerik, pedig nyersen is nagyon finom. Íze nem erőteljes, nem rágós, könnyen fogyasztható értékes tápanyagokban gazdag zöld. Két fajtája is létezik: a pak-choi és a pe-tsai.

Felhasználását főként salátákba javaslom, önállóan fogyasztva is megállja a helyét főtt ételekhez. Ha kínai kelből készítünk salátát mindig gazdagítsuk a salátánk többféle zöldséggel, használjunk zöld fűszereket, citrom levét az ízek kiemeléséhez, mert amúgy elég jellegtelen.


Kelkáposzta

Nyár végétől tavaszig van a fő szezonja. Főként főzelékként és rakott káposztaként ismert az elkészítése. Kevesen tudják, hogy kiváló kalcium forrás, de más mikro tápanyagokban is gazdag. Téli vitaminbomba. Húsos, erőteljes aromájú levelei rágósak, nyersen fogyasztása csak zöld-turmixban lehetséges. A legízletesebb kombináció a narancs-kelkáposzta párosítás egy kis gyömbérrel jól összeturmixolva. Nyáron kapható zsengébb változata a fodros vagy leveles kel.


Szinte egész évben kapható zöld. Bár nem kifejezett lágy a textúrája, mégis elkészítése számos variációban ismert. Tápanyagokban gazdag, magas rost megtisztítja az emésztőrendszert, lékúrákhoz is javasolják. Több fajtája ismert: sima zöld káposzta, vörös káposzta.

Nyersen is bátran fogyasztható, apróra reszelve salátaként, vagy saláták alkotórészeként. Érzékeny gyomrúak felpuffadhatnak tőle, de ez csak annyit jelent nem elég jól működik az emésztőrendszerünk. Zöld fűszerekkel, köményfélékkel kitűnően harmonizál. Turmixolni magas rost tartalma és erőteljes íze miatt kevésbé javasolt.


Sárgarépa zöld


Általánosan ismert felhasználás szerint az emberek csak a sárgarépa gyökeret használják, a zöldjét értéktelen hulladékként kidobják. Pedig nem kéne, hogy így legyen, hisz a sárgarépa levele is fogyasztható, sőt azt kell mondjam igen értékes tápanyag forrás. Mivel nem ismert zöldjének felhasználása, sajnos tápérték táblázatot nem tudok mellékelni, de hasonlónak gondolom a petrezselyem tápértékével. Igen erőteljes, markáns íze korlátozza a felhasználását, de a friss hajtások a turmixban nagyon finom ízhatásokat tudnak előhozni, mindenképp javaslom más zöldekkel együtt használni turmixban.


Ehető gyomnövények

Elsőre abszurdnak tűnhet az ötlet, pedig akár természetes is lehetne. Régen az emberek a megtermelt élelmiszerek hiányában a vadon növényeit gyűjtögették be, hogy túléljék az ínséges időket. Ma a városiasodás korában természetesen a vadnövények fogyasztása kuriózumba megy, ez nem is csoda, hisz a városban ki merné leszakítani a szennyezett növényt.
Aki ilyen csemegére vágyik érdemes odafigyelni, hogy tiszta helyről, lehetőleg minél távolabb a város szennyezettségétől gyűjtse be ezeket a növényeket, melyek értékes tápanyagokban gazdagok. És mit lehet enni? Álljon néhány példa:

  • gyermekláncfű vagy pitypang levél
  • tyúkhúr
  • útilapu
  • mezei sóska
  • medvehagyma levele
  • parajlibatop, stb.
Természetesen a lehetőség ennél még bővebb melyről olvashatsz a terebess oldalán.


Láthatjuk, hogy a zöldek fogyasztásának számtalan lehetősége van szinte az egész évben, fogyasztásával értékes tápanyagokhoz juthatunk a szervezetünk számára legkönnyebben feldolgozható formában. Akik még nem barátkoztak meg a salátákkal, azoknak nagyon javaslom a zöld turmixok fogyasztását, amiről korábban már részletesen írtam. Bízom, abban hogy egyre több ember ismeri fel a zöldek egészségben betöltött szerepét és egyre nagyobb részt kap a mindennapi táplálkozásban.


Úton a természetesebb táplálkozás fele

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy a természetes táplálkozásra való áttérés egy folyamat, melynek elsajátítása egyénenként hosszabb, rövidebb időt vesz igénybe. Természetesen egyénenként mások a motivációk is, melyek megszabják, hogy mennyi és milyen formában vagyunk hajlandóak tenni saját egészségünkért, szokásaink megváltoztatásáért.

A természetes táplálkozás, ugyanakkor nemcsak azt jelenti, hogy mi kerül a fazékba. Én ide sorolnám, hogy az élelmiszer honnan származik, hogyan állítják elő és milyen a minősége, milyen a feldolgozottsága, milyen a csomagolása, van e benne adalékanyag, tápértéke és az sem elhanyagolható szempont mi hogyan készítjük el. De nézzük sorjában:

1. Élelmiszer származása:
Sokan nem is gondolnák, hogy ez mennyi tényezőt jelent önmagában. Az első ami mindenkinek eszébe jut az a szállítás (üzemanyag költség és környezeti terhelés). El kell ismernünk a globális falu jelenségét, megszűntek lényegében a távolságok, az országhatárok. A kereskedelem révén olyan élelmiszer különlegességekhez juthatunk, melyről 10 éve nem is hallottunk. Ez valóban sok lehetőséget és változatosságot jelenthet, de érdemes mérlegelni az ezzel járó ökológiai lábnyom nagyságát is... Ugyanakkor valószínűtlen, hogy vissza tudnánk forgatni az idő kerekét, hisz a legtöbb ember életét el se tudná képzelni pl. déli gyümölcsök, kakaó/csokoládé, kávé, tea, stb nélkül . De a legtöbb élelmiszer is minimum több országon keresztül importként jut el hazánkba és itt egyáltalán nem luxus cikkekre gondolok: pl. hajdina, rizs, több ökológiai tisztítószer, pálmazsír, fűszerek, ruha, benzin, áram, gáz, kozmetikumok stb...
Az élelmiszer származása kapcsán egy kevéssé ismert kifejezés a méltányos kereskedelem avagy fair trade. Bizony számolni kell azzal, hogy a külföldön (elsősorban a fejlődő országokban) előállított termékeket a helyi emberek kizsákmányolásával állítják ki, aki munkájukért nem kapnak méltányos fizetést. A profitot a kereskedők teszik zsebre. Jó lenne, ha egyre több "fair trade" védjeggyel ellátott külföldi árucikk/élelmiszer lenne és persze az is, hogy meg is tudjuk vásárolni ezt a magasabb árat!
Az élelmiszerek szállításakor nem elhanyagolható tényező a tartósítás formája sem. Sokan nincsenek tisztában, ahhoz hogy az élelmiszereket tartósítsák míg a cél ország polcaira kerül, szükséges különféle kezelő szerekkel/eljárásokkal tartósítani őket. (főként a kényes gyümölcsökre gondolok - elsősorban a citrusfélék). De pl. a zölden leszedett és etán gázzal utóérlelt banán, vagy ananász se képes visszaadni azt az ízt mintha helyben szedtük le volna a fáról. Sajnos ez az egyik nagy hátránya a friss import zöldségeknek és gyümölcsöknek. Más alkalmazott módszer még a konzerválás, szárítás, fagyasztás melynél szintén csökken az élelmiszer élvezeti értéke.

A legtöbb amit tehetünk e kérdést körüljárva, ha igyekezünk minél több hazai terméket választani a vásárlásaink alkalmával, mérsékelni a külföldről származó élelmiszer és egyéb termékek vásárlását, noha teljesen kizárni valószínűleg úgyse tudjuk a legjobb jóindulatunk ellenére se. Azt gondolom, azt kell elsősorban mérlegelni, hogy az előállítás és felhasználás körülményei milyen egyensúlyban a szállítás ökológiai lábnyomával.

2. Élelmiszer előállítása és minőség:
E két fogalom elég szorosan kapcsolódik. Tudjuk jól a nagyüzemi (mennyiségi) termelés mindig a minőség rovására valósulhat csak meg. Ugyanez igaz az élelmiszerek előállításakor is. A mono kultúra feltételei csak akkor teremthetőek meg, ha rendszeresen és több vegyszert és automatizált folyamatot alkalmazva állítják elő az alap élelmiszereket. A mono kultúra másik hátránya, hogy nem optimális az élő környezet szempontjából, megbontja az ökológiai egyensúlyt. Gyakran teljesen környezetidegen terményekkel vetik be az addig vad természetet. (erre jó példa, hogy a felégetett esőerdők helyén olajpálma, szója ültetvényeket, stb. telepítenek) Ez gyakran igen felesleges is, hisz nem emberek által elfogyasztott élelmiszert termesztenek, hanem bio üzemanyag alapanyag (igen alacsony hatásfokkal) vagy feletetik más országokban az állatokkal. Elég szomorú.
De kis hazánkban is hagyománya van a mezőgazdaság monokulturális termelésének, mely ha nem is jár esőerdők kivágásával, de megbontja a helyi ökológiát, több vegyszert kell alkalmazni.
Sokszor hatalmas a pazarlás az élelmiszer termelés és gyártás során is. Miközben milliók éheznek. Élelmiszer előállító üzemek, élelmiszer áruházak naponta tonnaszámra zúzzák be a másnapos/lejárat közeli árukat... Felismerve ezt létezik egy pozitív kezdeményezés is: Élelmiszerbank. Ajánlom a honlapjukat. Nagyon szép kezdeményezés, civil alapon.

A megoldás az lenne, ha helyi piacokon helyi termelőktől vásárolnánk minél többet. A helyben termesztett termény nemcsak ökológiai lábnyoma kisebb, hanem valószínűleg kevesebb vegyszert használtak, a növény több odafigyelést kapott, magasabb a tápértéke is.
Ugyanilyen fontos lenne a bio-gazdaságok támogatása, mely termékeinek sajnos Magyarországon elég borsos az ára. Ugyanakkor minőségben is kimagasló: az ökológiai gazdálkodásból származó termény vitamin és tápanyag tartalma sokszorosa a nagyüzemi gazdálkodásból származóénak. (a háztáji gazdálkodásban termesztett termények hasonló jó minőségűek lehetnek!)
Fel kéne azt is ismerni, hogy a terményeket ne az állatokkal etessük fel. (az állattartás komoly ökológiai szennyezés forrása elsősorban a fekália termelés és nitrogéndioxid és metán keletkezése miatt) Ehhez az embereknek csökkenteniük kéne az állati termékek fogyasztását (hús, tojás, tej és tejtermékek) A legideálisabb a tisztán növényi étrend lenne, de aki nem tud meglenni hús nélkül alternatíva lenne a háztájnál nevelt állatok fogyasztása.

3. Élelmiszer feldolgozottság:
Könnyen belátható, hogy minél jobban feldolgozunk a terményeket, annál jobban sérül annak tápértéke, hisz minden kezelési folyamat hatással lesz az alapélelmiszerre. Egy példa, hogy míg egy tápegész olajos magból (pl. napraforgóból) finomított olaj lesz elég sok minden elveszik. Egyrészt nem tápegész, másrészt a finomítás során tönkremennek az értékes hatóanyagok és lesz belőle üres kalória. De ugyanezt lehet elmondani pl. a finom liszttel: itt is eltávolítják az értékes csírát és korpát és marad a keményítő és sikér. Hiába lesz habos és kellemes állagú a kenyerünk, tápértéke nem sok. De ugyanez történik, amikor valaki konzervet vásárol, vagy ecetes savanyúságot fogyaszt. Ne legyenek kétségeink a félkész előregyártott, tasakolt, gyorsfagyasztott, konzervált, tartósítószerekkel eltett élelmiszerek esetén. Mind ott mutat gyönyörű csomagolásban a bolt polcain, de tápértéke csak zsírban, fehérjében és szénhidrátban mérhető. Vitamin és tápanyag tartalma töredéke feldolgozatlan társának.
A hosszú és nem megfelelő tárolás hasonló hatással van az élelmiszereinkre...

A megoldás az ebben a kérdésben, ha igyekszünk minél több dolgot frissen beszerezni (főleg a zöldségeket és a gyümölcsöket) és odafigyelni a tárolásra, hogy az ételek minél hosszabb ideig megőrizzék a frissességük. A boltok félkész, feldolgozott termékei helyett mindig válasszuk a feldolgozatlant és a frisset, melyet mi készítsünk konyhakészre otthon. Még akkor is ha ez nagyobb fáradtsággal jár, ízben és tápanyag tartalmában jelentős lesz a különbség. Megspórolhatjuk az élelmiszeradalékanyagokat, melyeket egyébként a félkész és feldolgozott élelmiszerekkel elfogyasztanánk.
Én nem javaslom az otthoni tartósítást sem, noha népszerű és nagy tradíciója van a befőzésnek Magyarországon. A szezonális friss élelmiszernek van mindig a legnagyobb tápérték tartalma, ezt tartsuk fejben. Frissen és kíméletesen dolgozzuk fel élelmiszereinket, melyet fogyasztani szeretnénk.
Helyet kíván a fagyasztás témaköre is: noha a fagyasztással kevesebb mértékben sérül a sejtstruktúra mégse az ideális megoldás. Íz és tápanyagvesztéssel itt is kell számolni, nem beszélve a plussz áram költségről, melyet a fagyasztó megesz minden hónapban. Így kiderülhet, hogy a nyáron lefagyasztott zöldség és gyümölcs, mennyi plusz áramköltséggel jár míg fogyasztásra kerül. Tehát ebben az esetben is a friss szezonális vagy jól tárolható terményeket javaslom.

4. Élelmiszerek csomagolása:
Amikor természetes táplálkozásról bezsélek, akkor az alatt azt is értem milyen feldolgozáson ment keresztül és ez szoros kapcsolatban áll a csomagolással. A feldolgozatlan élelmiszerek nem, vagy nagyon kevés és egyszerű (általában környezetbarát) csomagolást igényelnek. Persze mi magunk is tehetünk ezért: pl. bevásárláskor használjunk minél többször ruha szatyrot, a nejlon szatyrok is többször felhasználhatóak, ha nem szakadtak el. Ezzel is sokat tehetünk a kisebb ökológiai lábnyomért.
Más részről minél feldolgozottabb egy élelmiszer annál több csomagolást igényel. Pl. egy csokoládét bevonnak alufóliával, hogy arra díszes papír csomagolás kerüljön, míg pl. a kenyeret levehetjük a polcról és rakhatjuk papír zacskóba. Látható a különbség. De pl. jó példa az is, ha összehasonlítjuk az ananász gyümölcsöt, és a polcról az ananász konzervet.

Azt gondolom mindenkinek saját magának kell "kitalálnia" azokat az előnyösebb beszerzési formákat amellyel "zöldebb" lehet. Nem mindgy, hogy a kuka lebomló (komposztálható) hulladékkal van tele, vagy csupa olyan csomagoló anyagokkal, melynek lebomlásához 50-300 év szükséges! Ne gondoljuk, hogy csak azért mert nem a szemünk előtt vannak a szemét lerakó telepek ez nem probléma! Bár a háztartási hulladék elhelyezést biztonságosnak minősítik, de sose tudhatjuk milyen szennyeződések juthatnak a talajba és közvetetten az ivóvízbe. Másrészről bár a szemét telepeket időről időre betekarják eltüntetve a nyomokat, az még attól ott lesz. És a szeméttel nemcsak a Földet szennyeztük már be... már a vizeken - hatalmas szemét szigetek úsznak... Nem kellene, hogy így legyen. A tudatos vásárlással MI TEHETÜNK, hogy kevesebb szemét keletkezzen. Rajtunk is múlik mit és milyen csomagolásban veszünk meg.

5. Élelmiszer elkészítése:
Egy keveset már megpendítettem az előző bejegyzésemben. Tömören összefoglalva: bármit minél természetesen feldolgozatlanabb formájában eszünk meg annál több vitamin és nyomelem marad marad meg.

De nem csak a vitaminok és nyomelemek károsodhatnak, csökkenhetnek a feldolgozás során. Kevéssé ismert fogalmak egyike az enzimek szerepe. Edina írt egy átfogó bejegyzést az enzimek szerepéről és jelentőségéről. Ezt tovább nem ragoznám, tényleg fontos.
És ebből a szempontból nagyon fontos lenne, hogy mindenki minél több élő, azaz nyers ételt fogyasszon minden nap. Sokan nem tudnak vagy nem akarnak nyersevők lenni, de a napi bevitt élelmiszer min. 30 de inkább 50-70% -nak kéne, hogy nyers legyen! S ezt hogyan? Úgy hogy pl. reggelire/délelőtt folyamán gyümölcsöt fogyasztunk kiadós mennyiségben főétkezésként. Minden más főétkezéshez is fogyaszthatunk nyers zöldségeket, melyben szerepel leveles zöld és tartalmazhat termést ill. gyökeret is. Ezzel csökkenthetjük a napi bevitt kalóriát és értékes vitaminokkal, nyomelemekkel, élő enzimekkel tankolhatjuk fel a testünket. (A saláták öntete legyen mindig szerény, lehetőleg ne vagy nagyon kevés olajat, zsíros öntetet használjunk.)

Ha már mindenképpen a hőkezeléses elkészítés mellett döntünk válasszuk az alábbi kíméletes megoldásokat:
Párolás szemben a vízben kifőzéssel: ha fedő alatt, alacsonyabb hőfokon (takarék lángon) pároljuk meg a zöldségeket több tápanyag és íze anyag megmarad. Mialatt ha bő vízben főzünk meg valamit az teljesen kilúgozódik.
Gőzölés is szóba jöhet mint hőkezelés - ez is nagyon kíméletesen puhitja meg a zöldségeket. Ha naturális konyhát kedveljük jó megoldás lehet.
Sütés a sütés bármely formája már nem tekinthető ideálisnak, hisz ilyenkor már rákkeltő anyagok keletkezhetnek a folyamat során (a magas hőmérsékleten keletkező perzsanyagok amik rákkeltőek, valamint a magas hőmérséklet miatt elég erőteljesen denaturálódik az élelmiszer). Különösen igaz ez a bő zsiradékban való sütéskor és sok rosszat hallani a mikro hullámú sütő használatával kapcsolatban is.

Egy gondolatot megérdemelnek még a házi tartósítási módok, melynek igen nagy hagyománya van magyarországon. Sokan gondolják, hogy az ecetes eltevéssel, vagy a befőzéssel mennyi vitamin megőrizhető. Sajnos nem így van. Az ecetes lé kilúgozza a savanyúságot, tápértéke gyakorlatilag nulla lesz fogyasztáskor, ezen felül az ecet savasítja is a szervezetet. A befőzéssel bár megőrizhetjük a nyár ízeit, vitamin tartalmuk a hőkezelés és a hoszzú tárolás miatt elvész... Egy fokkal jobb megoldás a gyorsfagyasztás, de itt is sérülnek az élő enzimek, igaz a vitamin és mikrotápanyag vesztesége nem olyan jelentős. Meg kell említenem az aszalást is, mely legjobban megőrzi az enzimeket és a vitaminokat is. A házi aszalás kis hazánkban nem annyira elterjedt. A boltban kapható aszalványok viszont többségében kén-szulfittal kezeltek.

Ha a természetes megoldásokat keressük, törekedjünk minél több dolgot nyers állapotában, csak mechnanikai (aprítás, préselés) feldolgozással elfogyasztani, ha pedig főzésre adjuk a fejünk válasszuk a párolást, vagy a régi tradícióra óta alkalmazott gőzölést. Ízben is különleges ételeket fogunk tudni így elkészíteni.


Látható tehát, hogy a természetes táplálkozás felépítése sok lépcsős összetett folyamat, melynek megvalósításában ki-ki tud tenni a jólétéért. Remélem sok hasznos tanácsból párat kedvet kap alkalmazni a kedves olvasó, mely hosszú távon a javára válik.

A modern kor járványa: az elhízás

A XXI. szá­zad szo­morú para­do­xonja, hogy mialatt a Föld népes­sé­gé­nek harmada az éhezéssel küzd, a másik harmadának a túl­táp­lá­lás­sal és követ­kez­mé­nye­i­vel kell szem­be­néz­nie. Ma a kövér­ség és szövőd­mé­nyei a világ egyik leg­na­gyobb egész­ség­ügyi kihí­vá­sát jelen­tik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a túlsúly és az elhízás a második legfontosabb megelőzhető rizikófaktor a dohányzás után. A fejlett országokban a túlsúlyos és elhízott emberek aránya ötévente megduplázódik. Csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg több mint 70 millió ember elhízott, ezen felül további 163 millióan túlsúlyosak. Magyarországon még ennél is nagyobb mértékű a túlsúly és elhízás előfordulása.

Mi az elhízás?

"Az elhízás anyagcsere folyamatok genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavara, amely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növekedésében és/vagy az energia leadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. A súlytartó fázisban a kövérség megtartása már kisebb energia bevitellel is lehetséges. Ebben a szakaszban is további szabályozási zavarok, társuló betegségek alakulhatnak ki. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség, amely tartós kezelést igényel, testsúlycsökkentés, majd súlytartás céljából."

Túlsúlyos vagyok?
Az egyik leggyakoribb mérő módszer a BMI (testtömeg index) kalkulátor, mely megmutatja hányadán állunk a kilóinkkal.

Természetesen vannak még más módszerek is a túlsúly meghatározására: derék-csípő arány, testzsír százalék mérés.
(ezekről a wikipedia angol nyelvű oldalán lehet olvasni)

Az elhízás lehetséges okai
  • genetika

    Úgy gondolom, ez a ritkábbik faktor, melyet ennek ellenére tesznek a legtöbbször felelőssé. Egyetértek a cikkben foglaltakkal, hogy a környezeti tényezők nélkül nem lépnek működésbe a genetikai folyamatok. Minden ember különféle genetikai hajlamokkal születik, de az, hogy végül beteg lesz-e, az teljes mértékben az életmódon és a táplálkozáson, illetve a gondolkodásmódon múlik. Könnyen belátható, hogy egy minden szempontból kiegyensúlyozott életet élő ember ritkábban lesz beteg, mint aki "két végéről égeti a gyertyát". A genetika kikerülhetetlen tényező, de nem 100%-os alakítója, az életünknek. Nagyon sok múlik rajtunk, az életmódunkon, mely képes képes felülírni a DNS-ünk - és ez tovább is öröklődik. Az epigenetika épp ezt a tézist erősíti meg.

  • táplálkozás

    Jogosan ez a téma foglalkoztatja a legtöbbet az embereket. Szinte mindenkinek van elképzelése, hogy szerinte mi az egészséges, milyen diétával lehetne lefogyni. Gyakran hallani sztár étrendekről is, melyek végre biztos fogyást ígérnek, nincs magazin, mely ne ajánlana egészséges/fogyókúrás recepteket. Rengetegen számolgatják a bevitt kalóriát, szénhidrátot, zsírt fehérjét... kikiáltanak bizonyos élelmiszer csoportot bűnösnek, mely "hizlal".
    Nagyon kevés szó esik ugyanakkor az élelmiszerek minőségéről, feldolgozottsági állapotáról, elkészítési módozatáról, mely nagyon sokat nyom a latba. Csak röviden:
    1. minőség - a jobb minőségű élelmiszerekben több tápanyag, ugyanakkor kevesebb adalék anyag és visszamaradt vegyszer található
    2. feldolgozottság - ez azt jelenti, minél több élelmiszer-ipari folyamaton haladt át az élelmiszer annál kevesebb tápanyagot, de annál több egyéb adalék anyag hozzáadásával készül el az immár feldolgozott kész élelmiszer.
    3. elkészítési mód - egy élelmiszert minél természetesebb, feldolgozatlanabb formában fogyasztunk el, annál jobb hatással lesz a szervezetünkre. A legideálisabbtól a legkárosabbig így néz ki:
    nyersen fogyasztás >>> párolás >>> főzés >>> sütés >>> zsiradékban sütés
    .

  • mozgásszegény életmód

    Szinte közhely manapság, hogy sok ember még a WC-re is gépkocsival jár. A (hobbiból) sportolás sajnos nem követendő példa társadalmi szinten. (az élsport egy igen szűk réteg lehetőségeit fedi csupán) Ennek több okát látom:
    1. Az emberek többsége a munkából hazaérve már nem tud/nem akar energiát fektetni a rendszeres heti testmozgásra (mert fáradt, mert otthon is dolgoznia kell, mert háztartást kell vezetni, gyereknevelés, kényelmesség, stb.)
    2. Társadalmi szinten hiába beszélnek sokan a testmozgás jelentőségéről, ha nincsen a társadalmi szinten közvetített érték által elismert példa, kényelmes tespedő megoldásokat kínálnak a meglévő társadalmi minták.
    A megoldás ugyanakkor csak egyéni elhatározás szintjéről indulhat el: az embernek saját magának kell döntést hoznia egészsége érdekében: gyalog, kerékpárral munkába menni máris biztosítja az alap testmozgást, a természetben kirándulni szintén természetes lehetőség. Sok településen adott több sportszakosztály adta sportolási lehetőség is, melybe be lehetne kapcsolódni. Egyéni sportolási lehetőséget biztosít az uszoda és több edző terem is változatos mozgás formákkal, tornákkal.

  • lelki okok

    Nem utolsó sorban kell beszélni az elhízás lelki okáról is. Sok ember számára, akik az életben nem tudják megvalósítani magukat, sorozatos kudarcok érik, baráti és párkapcsolatuk nincsenek rendben, az evésben találják meg az egyetlen vigaszt, mellyel némi boldogságot igyekeznek vinni az életükbe. Édességfüggés, nassolás, zabálás, önértékelési zavarok a leggyakoribb okok.
    Ezen lelki okok feltárása (akár szakember segítségével) sokszor megoldja az étkezési zavarokat. A lélek egészsége/betegsége erősen kihat a fizikai test állapotára. A nehézségekkel való szembenézés mindig nehéz, de új kezdetet jelent, mellyel megváltoztatható az eddigi ingoványos élet.

Az elhízás tényét mind egyéni, mind társadalmi szinten komolyan kellene venni. Elbagatellizálni hogy "csak" duci/köpcös valaki, semmiképp nem jó. Az elhízás következményei súlyos számot adnak: gyógyszerkiadások és betegség, rövidebb, rosszabb minőségű élet, negatív önkép.

Megéri???

Jala Neti - avagy mindent az orr öblítésről


Nem szokványos egészség megőrző technikáról szeretnék most beszámolni. A test megtisztításának hat jógikus gyakorlata közül az egyik a jala neti, avagy az orrüregek átmosása.
(Összesen 6 úgynevezett satkarma - tisztító gyakorlat van. A satkarmák célja nem más mint a fizikai és mentális egészség megőrzése és nagy szerepük van a betegségek megelőzésében és kezelésében is.)

Abban nyújt segítséget ez a technika, hogy az orr járatai átjárhatóak legyenek és könnyed legyen a légzés. Ezt az állapotot természetesnek vesszük, de ha valaki allergiás, vagy megfázik és eldugul az orra a váladéktól, akkor jól jön ez a segítség. Akkor is nagy haszna van az orrüreg átöblítésének, ha poros helyen jártunk és úgy érezzük belement a por az orrunkba. Bizonyára ismerős a szituáció. Nem mindegy, hogy a szervezetünk nyálkát termelve lassan "kiköhögi" magából ami nem oda való, vagy gyors segítséggel megtisztítjuk az orrjáratokat. Összefoglalva az előnyök ezek tehát:
  • Eltávolítja az összes port és baktériumot az az orrüregből
  • Erősíti a látást és könnyít a fáradt szemeken
  • Segíthet a fejfájáson, a szénanáthán és az allergia leküzdésében
  • Előnyös az alkalmazása asztmásoknak, hürghurutban szenvedőknek és javítja a szagló idegek érzékenységét is
  • A memória, a vizualizáció és a koncentráció képesség javításában is szerepet játszik rendszeres alkalmazás esetén, jótékonyan hat az idegrendszerre is.
Ezeket a jótékony hatásokat élvezhetjük, ha minden nap elvégezzük a gyakorlatot. Túlzás nélkül mondhatom saját tapasztalatom alapján, minden reggel átöblíteni és megtisztítani az orrunk járatait ugyanolyan napi rutin, mint a fogmosás. És kb. ugyanennyire is egyszerű. :)

Ezzel a technikával akkor ismerkedtem meg, amikor elkezdtem jógázni. A mai napig minden nap elvégzem, ha elutazom nem megyek sehova a neti kannám nélkül, teljesen a napi reggeli rutinommá vált. :)

Ha valaki bátortalan lenne elsőre a kivitelezésben egy gyakorlott jóga oktató segíteni fog a technika helyes elsajátításában. Gyakorlatilag minden autentikus jóga iskolában oktatják a technikát. Túlzás nélkül elmondhatom, hogy nemcsak jógát gyakorlók végzik el nap mint nap ezt a rutint, bárki számára könnyen megtanulható és elsajátítható és ajánlható. Különösen azoknak javallom akiknek gyakran eldugul az orruk / allergiában szenvednek / poros, szennyezett helyen tartozkódnak több kevesebb időt.
FIGYELEM! Akinek viszont krónikus orrvérzése, orrpolipja, vagy erőteljesen torzult orrsövénye van, kérje ki kezelőorvosa tanácsát, mielőtt használni kezdené a neti kannát, nehogy súlyosbítsa az állapotát.
A gyakorlat pontos leírását az AUM magazin cikkéből másolom:

A neti kanna
A neti elvégzéséhez egy speciális edény, a neti kanna szükséges, mely segítségével a sós víz az orrjáratokba vezethető. Különböző formájú és anyagú edényeket lehet beszerezni. A legalkalmasabb formájú edény az ún. neti lota, mely a mellékelt ábrán is látható. A leghigénikusabb a sárgarézből kovácsolt kanna, de jó szolgálatot tesz a műanyagból készült darab is. Fontos az is, hogy a kanna kifolyó része megfelelő kialakítású legyen, jól illeszkedjen az orrnyílásba.

Ami tisztít: a sós víz
A gyakorlat elvégzéséhez vegyünk tiszta, langyos (testmeleg) vizet, és oldjunk fel benne tiszta sót. Fél liter vízhez kb. egy kávéskanálnyi só szükséges. Várjuk meg, míg a só tökéletesen feloldódik a vízben. Gyakori az a kérdés, miért van szükség a sós vízre, a sima víz miért nem alkalmas a célra? A válasz nagyon egyszerű és teljesen gyakorlatias. A sós víz ozmotikus nyomása jóval nagyobb, mint a tiszta vízé, minek következtében a sós víz nehezebben szívódik fel az orrban lévő hajszálerekbe, mint a sima víz. Ha a gyakorlatot sima vízzel végezzük, kellemetlen, vagy enyhén fájdalmas, csípő érzést tapasztalhatunk az orrban. Ezért javasoljuk inkább a sós vizet, hozzátéve, hogy a kellemtelenségek ellenére a sima víz is teljesen veszélytelen. Egyszóval a jala neti gyakorlásához a sós víz a legalkalmasabb, mert miközben átmossa és megtisztítja az orrjáratokat a szennyeződésektől, nem szívódik fel az érzékeny nyálkahártyába, s így semmilyen kellemetlen érzést nem okoz.

A Jala Neti kivitelezése
Töltsük meg a neti kannát az előkészített sós vízzel. Helyezzük egyik tenyerünkbe az edényt, és a kifolyót illesszük óvatosan az orrnyílásunkba, ahogyan az a fenti ábrán látható. Mindig a szabadabb orrnyílásba vezessük először a vizet. Ne nyomjuk túl erősen a szárat az orrunkba, csak éppen annyira, hogy az tökéletesen, szivárgás nélkül kitöltse az orrnyílást.

Tegyük fel, hogy a bal orrnyílás a szabadabb, így azon töltjük be először a vizet. Derékból dőljünk kissé előre , és a fejünket döntsük erőteljesen jobbra, és enyhén előre. Ezzel egyidejűleg a neti kannát bal kezünkkel felemeljük, így a víz befolyik a bal orrnyílásba. Szánk legyen nyitva, hiszen a légzés szájon keresztül történik. Ha a kanna megfelelőhelyzetben áll, és a fejünket megfelelő szögben döntöttük oldalra, és a kanna szára hézagmentesen illeszkedik az orrnyílásba, akkor a baloldalon beáramló víz simán áramlik kifelé a jobb orrnyíláson. Az sem probléma, ha egy kevés víz a szájba, vagy a torokba jut, bár ha a gyakorlatot helyesen, megfelelően ellazítva végezzük, ez nem fordulhat elő. Hagyjuk, hogy a vizet 10-20 másodpercen átfolyni, majd fejünket kiegyenesítve, húzzuk ki a neti kanna szárát orrunkból. Távolítsuk el a szennyeződéseket az orrjáratból úgy, hogy a bal orrnyílást befogjuk, és gyors, erőteljes kilégzéseket végzünk a jobb orrnyíláson át. Nem kell túl erősen fújni a levegőt, mert az sérülést, vérzést okozhat, illetve felnyomhatja a vizet a hallójáratba, ami kerülendő. Egyszóval érzéssel, de határozottan végezzük a fújtató kilégzéseket, és a belégzés eközben szájon át történjék. Néhány fújtatást követően zárjuk a jobb orrnyílást, és hasonló módon, néhány fújtató kilégzést végzünk a bal orrnyíláson át. Majd a jobb orrnyílásba vezetve a vizet megismételjük az egész eljárást. Utána elvégezzük mindkét oldalra még egyszer a gyakorlatot.

Az orrjáratok kiszárítása: a gyakorlat befejezése után az orrjáratokat ki kell szárítani, és a maradék szennyeződést el kell távolítani. Ehhez álljunk egyenesen. Derékból hajoljunk előre, úgy, hogy a törzs kb. vízszintes legyen. Hüvelykujjunkkal oldalról zárjuk az egyik orrnyílást, és a szabadon maradó orrnyíláson át végezzünk gyors egymásutánban 10 erőteljes fújtató légzést. A kilégzéseken legyen a hangsúly, hiszen ez távolítja el a maradó szennyeződést. Ismételjük meg a fújtató légzést a másik orrnyíláson át is tízszer, majd mindkét orrnyílást szabaddá téve a páros orrnyíláson át is tízszer.

Ez az egyszerű gyakorlat a legtöbb szennyeződést eltávolítja az orrjáratokból. Ha úgy érezzük, hogy az orrunk még nem teljesen tiszta, vagy száraz, ismételjük meg a fújtató légzéseket, mindaddig, míg az orrjáratok teljeseri szárazzá nem válnak.

Aki, úgy érzi nem biztos a technika helyes végrehajtásában, az alábbi (angol nyelvű) videó segít a helyes kivitelezésben:

Az allergia és annak kezelése

Az allergia manapság népbetegségnek számít. Érdekes visszássága a nyugati társadalomnak, hogy az egyre javuló életkörülmények ellenére, egyre jobban romlik a társadalom egészségi állapota. Egyre több gyógyszert kénytelenek szedni az emberek, egyre sterilebb körülményeket igyekeznek teremteni... és mind hiába.

Mi az allergia?
"Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb."

Az "allergia gyógyíthatatlan" mondja az orvostudomány... De mi történik, ha mögé nézünk az orvosi kezeléseknek? A tünetek enyhítése, a test válasz reakciójának elnyomása a gyógyszerek segítségével. De tisztába kellene lennünk, hogy ezzel a probléma forrását nem oldottuk meg, ettől még ugyanolyan betegek vagyunk csak a gyógyszerek segítségével valamelyest enyhítettük az allergiás reakciókat.

S hogy a probléma nem kicsi, a felmérések szerint évente 5% -al nő az allergiások száma a világon ! Ez mára sok millió embert jelent szerte a világon.

De nézzük az okokat, hogy jutottunk idáig:
  • egyre több adalék anyagot fogyasztunk élelmiszerek formájában (ez évente kb. 4-5 kg ! adalékanyagot jelent egy átlagos vegyes étrend esetén), valamint egye jobban romlik az élelmiszerek minősége, melynek fő oka az egyre nagyobb feldolgozottság és finomítás.

  • levegő szennyezettsége az ipar és a gépkocsik által kibocsátott mérgező anyagok okán. Ugyanide tartozik, hogy egyre több vegyszert használ a mezőgazdaság, melyek nem teljesen bomlanak le és így jutnak be a szervezetünkbe a táplálkozással.

  • szót kell emelni a védőoltások mellékhatásairól, az antibiotikumokról is melyekről kimutatták van kapcsolat az alleria kialakulásával. Akiket ilyen készítményekkel sokat kezeltek gyerekkorukban jóval nagyobb eséllyel alakul ki náluk az allergia különböző tünetei.

  • meg kell említeni lehetséges okként a kozmetikumokban és illatszerekben, tisztálkodó szerekben lévő adalékanyagokat, kemikáliákat, melyek szintén allergiás reakciókat válthatnak ki sok emberben. Egy ember élete során rengeteg vegyszert ken magára ezen pipere cikkek használatával.

Az allergia kivizsgálására többféle módszer létezik:
  • Hagyományos orvosi tesztek:
    • bőrtesztek
    • vérvizsgálat
  • Természetgyógyászati módszerek:
    • kineziológiai izomteszt
    • elektzro-akupunktúrás módszer un. "vega teszt"
    • Coca féle pulzusteszt

Az allergiás reakciót a következő dolgok válthatnak ki (a teljeség igénye nélkül):
  • Élelmiszerek:
    • különféle húsok
    • tojás
    • tej és tejtermékek (főként a sajt)
    • szója
    • olajos magvak
    • citrusfélék
    • eper
    • glutén
    • kakaó és csokoládé, stb.
  • házi por atkájának ürüléke
  • állati szőrök, tollak
  • növényi pollen
  • penészgombák
  • fémek
  • gyógyszer
  • lanolin és formaldehid alapú pipere cikkek
  • napvédőszerek zsíranyagai
  • fokrémekben lévő adalékanyagok
  • édesítőszerek
  • ruhaanyagokban található peszticidek, festékek, imperáló és tartósító szerek
  • rovar ölő szerek
  • tisztítószerek
  • festékek, stb.

Az allergia leküzdésének 3 fő módszere:
  • A szervezet belső sejt szintű megtisztítása és annak megtartása az étrend segítségével és így az immunrendszer megerősítése
Ahhoz, hogy a szerveztünk minél sikeresebben tudjon megküzdeni az allergénekkel, elengedhetetlen tényező a szervezet méregtelenítése. Ez segíteni fog abban, hogy kiürüljenek a méreganyagok a testből, melyek gyengítették az immunrendszer működését.
A növényi étrend fontosságát is hangsúlyoznám mely segíteni fog az immunrendszer megerősödésében. A legoptimálisabb a vegán (tisztán növényi) étrend követése.

A szervezet megerősítésében jótékonyan hat:
- a friss tiszta levegőn tartózkodás, sportolás
- reflexológia
- biorezonancia
- kineziológia
- energetikai kezelés
-stb.
  • Az allergén anyagok mellőzése, ezzel a kereszt allergiák kialakulásának elkerülése
Azt gondolom az allergiás panaszok csökkentésének egyik szintén fontos tényezője, hogy ha tudjuk mire vagyunk allergiások főként a kezdetekben igyekezzük mérsékelni az azzal való találkozást, különösen igaz ez a felsorolt allergiát okozó élelmiszereke, melyeknek fogyasztásával súlyosbíthatjuk más típusú allergiánkat ezért a következő helyettesítéseket javaslom :

- hús helyettesíthető: szejtán (búzahús), TOFU, szója termékek (kivéve ha szója allergiások vagyunk)
- tojás helyettesíthető számos módon: ld. Kálmán Renáta tojáshelyettesítő tanácsait
- tejtermék kiváltható: gabonából, szójából, mandulából készült tejjel, létezik növényi alapú sajt, növényi yoghurt, növényi tejföl, növényi sajt is, melyek megtévesztésig hasonlítanak az "igazira"(ezek könnyen beszerezhetőek reform élelmiszer boltokban, de mi magunk is elkészíthetjük a legtöbbüket)
- szója helyettesíthető számos más hüvelyessel: vörös/barna lencse, sárga/zöld/csicseri borsó, babfélék melyek sokféleképpen fogyaszthatóak
- glutén érzékenység esetén: bátran fogyasztható a köles, hajdina, kukorica, barna rizs, burgonya, amarant, gesztenye lisztjei és pelyhei.
- kakaó helyettesítése: a karob por használatával oldható meg.

- szintén fontos tényezőnek tartom a természetes alapanyagú pipere és tisztító szerek használatát, mellyel szintén csökkenthető a szervezet kemikáliákkal való terhelése.
  • Allergia lelki okainak feltárása és megoldása
Ritkán szoktam említeni a betegségek lelki hátterét, de ezúttal azt gondolom érdemes megvizsgálnunk a rejtett konfliktusokat, a ki nem mondott érzelmeket, sérelmeket. Tudjuk hogy a psziché képes betegségeket alkotni. Számos módszerrel feltárhatjuk ezen hátsó okokat, mellyel szintén közelebb kerülünk a gyógyuláshoz.


Összefoglalva az allergiával kapcsolatos gondolatokat, elmondható, hogy a tüneti kezelés helyett forduljunk az oki tényezők feltárásához, szervezetünk megtisztításához és immunrendszerünk megerősítéséhez. Így képesek leszünk olyan állapotba kerülni, hogy erős allergiás terhelés mellett nem vagy alig észlelhető panaszokkal túlélhetjük az allergiás szezonokat. Ezt saját tapasztalataimmal is megerősíthetem hisz valaha én is allergiával és asztmával küszködtem, melynek mára nyoma sincs. A gyógyulás nem lehetetlen tehát.