Búzafűlé és kiváló egészség

Elöljáróban meg kell jegyeznem, van nálam nagyobb szaktekintély is a búzafű témában, a hölgy neve: Ann Wigmore. Érdemes a hölgy nevét megjegyezni, mert nemcsak a búzafű élettani hatását kutatta, hanem a nyers-vegán mozgalom nagy úttörője is az USA-ban! Nevéhez fűződik az Ann Wigmore Intézet és alapító tagja a Hippokratész Egészség Intézet -nek. Előbbi az élő-ételek életmódját népszerűsíti, tanítja meg az embereknek, utóbbiban komoly terápiákban is részt lehet venni, olyan krónikus gyógyíthatatlannak tartott betegségből gyógyulnak meg az emberek mint pl. a cukorbetegség. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Az élő ételekről fogok még később írni részletesen.

Mint említettem Ann Wigmore neve mára eggyé vált a búzafű kultuszával. Szerencsére a könyv elérhető már magyar nyelven is a Mandala-Véda Kiadó gondozásában. A Mandala-Véda Kiadó oldaláról másolom az alábbi méltatást a szerzőről, magam is nagy tisztelője vagyok Ann munkásságának:

Dr. Ann Wigmore, a bostoni Hippokratész Gyógyító Intézet alapítója, Litvániában született 1909-ben, ahol nagymamájától eltanulta a természetes gyógyítás művészetét. Az elkövetkező világháborúban szülei az Egyesült Államokba emigráltak. Számos betegségtől való több éves szenvedés után Ann visszatért eredeti tudásához és élő ételekkel, főleg csírákkal és búzafűlével megfiatalította háziállatait és önmagát is. Egy hihetetlen fiatalító élő ételekből álló diétát tapasztalt meg. Szürkés haja visszanyerte eredeti színét, életereje megnöve­kedett. Az élő ételekkel folytatott életvitele vezetett a bostoni Hippokratész Gyógyító Intézet megalapításához 1963-ban, ahol betegek tízezreit kezelték több évtizeden keresztül. 1985-ben megalapította az Ann Wigmore Alapítványt Bos­tonban. Ragyogó pályafutása során több mint 35 országban tartott előadásokat és bemutatókat a búzafűről és a természetes gyógyászatról.

Annt, találóan, inkább hívhatjuk gyógyítónak, mint orvosnak, mivel számos embert meggyó­gyított és az emberiségnek hátrahagyott tudása miatt örökké emlékezni fognak rá. Az 1993-ban bekövetkezett tragikus halála ellenére a megalkotott élő ételek kampánya változatlanul folytatódik tovább.

„Az élő ételekkel való táplálkozás egy kimagasló táplálkozási forma, mivel felismeri, s helyesen ítéli meg a nyers és a főtt ételek, s a természetes és a mesterséges tápanyagok közötti különbséget. A hagyományos táplálkozással foglalkozó iskolákban kevés idő jut az enzimek és az ételek életerejének, vagy az élő (nyers) ételek értékeinek a főtt ételekével szembeni megvitatására. Ha az egészségre helyezzük a hangsúlyt, akkor a különbség az alapvetően egészséges, eleven lét és a csupán felszínes lélegzés között válik érzékelhetővé.” – Dr. Ann Wigmore

A búzafű terápiás és mindennapos használata szerencsére kezd egyre jobban elterjedni, manapság számos cikk jelenik meg a búzafű áldásos hatásáról, ezért én nem írnék oldalakat, amit már mások is összefoglaltak előttem. Csak a legfontosabb hatásait írnám le a búzafűnek:

  • sejtszinten méregtelenít klorofill tartalma révén
  • tápanyagtartalma is igen értékes
  • erősíti az immunrendszert
  • terápiás használata igen változatos (belsőleg és külsőleg is alkalmazható)
Mivel ez egy blog bejegyzés, szeretném elmondani a saját tapasztalataimat is, magam is rendszeres fogyasztója vagyok a frissen préselt búzafűlének. Nézzük mire érdemes odafigyelni:
  • A legfontosabb, hogy mindig csak friss búzafű frissen préselt levét fogyasszuk! Ne tévessze meg az olvasót a divatossá vált "fagyasztott búzafűlé", "búzafű tabletta/kapszula", "búzafűkoncentrátum", stb. Ezek az "alternatív" megoldások egyértelműen drágák, és a reklámmal ellentétben hatásban és mennyiségben sem közelítik meg, mintha saját magunk préselnénk ki a búzafűlét. Nos igen, erőfeszítést igényel a napi lé kipréselése - minden nap 15 percet! (és ebben benne van a présgép elővétele, a préselés, a gép elmosogatása és elrakása is!)
  • Beszélnék a búzafűről is: a legideálisabb az lenne, ha saját magunk termesztenénk a búzafűt otthon és közvetlenül a préseléskor aratnánk! Ha erre nincs lehetőségünk, akkor bioboltokban tudunk rendelni; bár a termelők azt mondják a learatott búzafű 1 hétig megőrzi a minőségét, nekem az a tapasztalatom, hogy inkább 3-4 nap ez a szavatosság. Tehát aki a hét 7 napján szeretné inni a friss búzafűlét, annak javasolt hetente min. 2x friss árut beszereznie! Ezt magunk is megtapasztalhatjuk a friss illetve ha régebbi búzafüvet préseltünk.
  • A másik szempont, hogy aki életformájává szeretné tenni a búzafűlét érdemes léprésgépet beszerezni. Számos típus létezik. FIGYELEM! Nem minden lényerő képes a búzafűből levet nyerni, ebből a táblázatból megtudhatjuk, melyik igen és mik a főbb jellemzői. Mindazonáltal megjegyzem, hogy Magyarországon csak két búzafű préselésre is alkalmas gép van forgalomban: A SOLO STAR II. és a GreenStar 1000. Előbbi 60.000 Ft-ba kerül, utóbbi kicsit borsosabb 140.000 Ft-os árért az egyik legjobb minőségű présgépet kapjuk. Azonban, hogy ne becsüljük le a Solo Star II. teljesítményét se! A léprésgépekbe azért is érdemes beruházni, mert aki elkötelezettjévé válik az egészséges-életmódnak amúgy is fog más préselt leveket is inni, szóval megéri a beruházás.
  • Következzen a gyakorlati útmutató is: a búzafű frissen préselt levét mindíg éhgyomorra igyuk, jellemzően reggel/délelőtt folyamán. Minden esetben töményen igyuk, ne higítsuk fel. Az elfogyasztott adagot fokozatosan növeljük 1-2 evőkanál mennyiségről akár napi 1-2 deciliterig is! Terápiás esetben az egy nap alatt elfogyasztott mennyiség elérheti a fél litert ! Arra is figyeljünk a búzafű ivása után minimum fél óráig ne igyunk, 1-1,5 óráig ne fogyasszunk szilárd táplálékot. Aki rendszeresen fogyaszt búzafűlét, részesítse előnyben a növényi, ebből is a nyers növényi táplálékot, hogy ezzel is elősegítse a folyamatos méregtelenedést. Ellenkező esetben intenzívebb méregtelenedési reakciókra számíthatunk.

  • Ne ijedjünk meg ha az első találkozásunkkor a búzafűlé kis gyomorégést okoz, vagy hígabb lesz a széklet (hasmenéstől nem kell félni), a vizelet is erősebb szagú lehet. Ezek a méregtelenítés természetes tünetei. Ahogy ürül ki a méreganyag a testünkből úgy fognak teljesen megszűnni a panaszok. Ha már elég tiszta a testünk, akár megihatunk 2-3 decilitert is, anélkül, hogy bármilyen panaszt okozna, ekkor a búzafű leve már csak táplál. Természetesen a rendszeres búzafűlé fogyasztást érdemes megtámogatni a növényi étrenddel, de enélkül is hat a búzafűlé. Mint említettem sejtszinten! méregtelenít, megtisztítja a vért.
Természetesen a búzafűlé nem azonnal ható csodaszer, de nagyon hatékony módja annak, hogy hosszú távon hozzájáruljon egészségünk megtartásában, valamint nagyon hatékony terápiás alkalmazása is. A kulcs a búzafű fogyasztásakor a rendszeresség és hogy megtámogassuk a méregtelenítő folyamatokat. Kúraszerű alkalmazása is lehetséges, pl. léböjtök alkalmával.
Aki tehát rászánja magát a rendszeres fogyasztására, nagy hasznot remélhet; még úgy is érdemes fogyasztani, hogy csak a hét pár napján fogyasztjuk, akkor is hat. Pontos visszajelzést kapunk szervezetünk állapotáról.

Búzafűlére fel ! :)

1 megjegyzés:

Kisvic írta...

(Csak nagyon zárójelbenszeretném hozzá tenni a saját tapasztalatomat: nagyon sok kutatás és utánajárás után jutottam arra a következtetésre, hogy számomra a búzafűlé a legideálisabb "étrend-kiegészítő". Vettem prést - a táblázatban nem szerepel, viszont itthon is beszerezhető: Lexen, kéz prés, van elektromos változata is - tönköly magot és neveltem füvet, majd préseltem. Brutál hasmenés mellett ragyák jelentek meg a bőrömön (nem pattanás, hanem sokkal nagyobb, agresszívabb és fájdalmasabb, no és csúnyább, most már csak glutén ragyának hívom) és nem tudtam tovább fogyasztani. Hosszú évek óta figyelek a táplálkozásomra (cukrot, élesztőt, húst, tartósítószert egyáltalán nem fogyasztottam, voltak időszakaim, amikor tejet és tojást sem, húst nagyon ritkán és szelektíven.) A rosszullét másban is megnyilvánult, és akkor olvastam alaposan utána, és felismertem, hogy glutén érzékeny vagy ismertebb nevén lisztérzékeny vagyok. Glutén a kalászos gabonanövényeben van (tönköly, búza, árpa, rozs, zab) és genetikai rendellenesség. Gyógyítani nem lehet, csak gluténmentes diétával megakadályozni, hogy toxikus reakciót váltson ki a glutén a szervezetből. Ezt csak azért írtam le, mert bár a tönköly nagyon ellenálló szerkezetű (nem lehet pl gén-manipulálni), de a gluténra érzékenyeknek problémát okozhat. Viszont rengeteg zöld növénnyel lehet helyettesíteni, nagyon tetszik ezzel kapcsolatban a Zöld turmix poszt ezen a blogon!

Évi